;)
Georg Druschetzky oboa- és üstdobvirtuóz
2023 02 21.
Anton Zimmermann után Georg Druschetzky (1745. ápr. 7., Jemníky [Csehország, Kladnói járás] – 1819. jún. 21., Buda) volt a klasszicizmus korának legjelentősebb olyan zeneszerzője, aki Pozsonyban is alkotott. Zenéjét egész Közép-Európában ismerték, főként a hadseregben.
Szent Márton-dóm
A Csehországból származó, a Monarchiában több helyen is tevékenykedő művész a 18. század második felében, a város fénykorában Pozsony két legjelentősebb zenekarában játszott. Derűs, közkedvelt személyiség, mindenekelőtt pedig sokoldalú, virtuóz fúvós (főként oboás) és üstdobos, valamint elsősorban az ún. harmoniemusik műfajú (két-két oboára, klarinétra, kürtre és fagottra írt) műveiről ismert, megbecsült zeneszerző volt.
Körülbelül 1759 és 1762 között Antonio Besozzi, illetve annak fia, Carlo tanítványaként oboát tanult Drezdában. 1762-ben, 17 évesen belépett az 50. számú galíciai gyalogezredbe, amely Egerben (1762), Bécsben (1763), Ennsben (1764), Linzben (kb. 1771) és Braunauban (1775) állomásozott. Itt kezdetben gránátvető, legkésőbb 1768-tól oboás („Pfeifer”), 1773 és 1775 között pedig már karmester – „Capelmeister vom Stainischen Inf. Reg” volt.
Druschetzky négy fennmaradt leveléből, amelyeket első mecénásának, Ferdinand Kinsky grófnak írt 1773 és 1775 között, megtudhatjuk, hogy látóköre szélesítésén munkálkodva operákat, akadémiákat és koncerteket látogatott Bécsben. Ott-tartózkodását úgy finanszírozta, hogy Kinsky számára komponált. Ebből az időből legalább az egyik ideiglenes címét ismerjük: Getreidemarkt, Kék ház, 2. emelet. Schwarzenberg herceg akkori oboistájának, II. József császári és királyi fúvós zenekara későbbi igazgatójának, Johann Georg Triebenseének tartozott egy új oboáért, amit ugyancsak komponálással rendezett. Polgári állást keresett, és már kilátásban is volt egy ilyen pozíció egy hercegnőnél, akiről további információink nincsenek. 1776 körül megismerkedett a néhai Karl Joseph Pöller tartományi orvos lányával, Susanna Pöllerrel. Leendő anyósa, Theresia Pöller sikertelenül pályázta meg a nevében a Linzben megüresedett tartományi üstdobosi állást. Második, ezúttal már önálló próbálkozása azonban sikert hozott. 1777. április 15-én tartományi üstdobosnak nevezték ki a felső-ausztriai Linzben. Ebben a minőségében zenei rendezvényeken vezényelt, akadémiákat szervezett és komponált. 1777. május 19-én a linzi Nordicum Kollégium kápolnájában nőül vette Susannát.
A Prímási palota
1783. Józsefnek a tartományi hivatalok átszervezéséről hozott 1783-as rendelete következtében Druschetzky elvesztette állását. 1783-tól Bécsben zeneműkiadóként és -kereskedőként tevékenykedett, elsősorban saját műveivel foglalkozva. 1783. szeptember 6-án a bécsi Tonkünstler-Sozietät tagja lett, amely 1819-ben bekövetkezett halála után nyugdíjat fizetett az özvegyének (Susanna 1832. július 9-én hunyt el, egy nappal Batthyány bíboros volt karnagya, Anton Zimmermann özvegye után).
Druschetzky a Clam-Gallas főúri család udvarában, a csehországi Frýdlantban és Prágában több triót írt basszetkürtre. Az 1784-es és az 1785-ös Gothei almanach is említést tesz róla. Végül Magyarországra került, ahol több mecénásnál is dolgozott zeneigazgatóként vagy fúvósegyüttes karnagyaként, illetve zeneszerzőként.
1786/1787-től Martin Schlesinger utódjaként II. Grassalkovich Antal herceg zenekarának vezetője Pozsonyban. Grassalkovich az apósa, „Pompakedvelő” Esterházy Miklós (Joseph Haydn munkaadója) példáját követve pozsonyi és bécsi palotáiban, valamint gödöllői nyári rezidenciáján is nagyszabású ünnepségeket rendezett főúri vendégek részvételével.
A Grassalkovich-palota
1790. november 15-én, II. Lipót magyar királlyá koronázása alkalmából elhangzott Druschetzky 21 fúvós hangszerre írt Új partitája, amely a legnagyobb hangszeres formáció ebben a szegmensben. Az egyesített Esterházy-Grassalkovich zenekar előadásában felcsendülő művet 1791. április 16-án és 17-én Bécsben, a Tonkünstler-Sozietät koncertjén is előadták a Burgtheaterben, Antonio Salieri vezényletével. A mű sajnos elveszett.
1791-től Druschetzky vezette Batthyány József nyolctagú fúvószenekarát. Ezt a bíboros és esztergomi hercegprímás 1790-ben alapította nagyzenekara (1776–1783) utódjaként, amely mellett azonban már korábban is működött egy fúvósegyüttes Theodor Lotz vezetésével.
1791. július 31-én, Szent Ignác ünnepén Druschetzky a pozsonyi Legszentebb Megváltó-templomban „a legkiválóbb művészek legjobb felállásában” (Pressburger Zeitung, 1791. augusztus 6.) bemutatta Batthyány virtuóz együttese számára komponált új miséjét.
A Legszentebb Megváltó-templom – a jezsuita templom
A szakirodalomban többféle adat is szerepel arról, hogy Druschetzky Batthyány bíborossal együtt melyik évben távozik Pestre (1791 és 1795 között). Azt azonban biztosan tudjuk, hogy I. Ferenc királyt 1792. június 6-án Batthyány koronázta meg Budán. Druschetzky a művei keletkezésének dátuma mellett szinte mindig feltüntette a helyet is: 1791-ben ez még Pozsony volt, 1795 és 1799 között Pest, 1800-tól pedig Buda. Az 1793-ban komponált misére vonatkozóan sajnos a hely nincs megadva. Druschetzky 1799-ig, Batthyány haláláig vezette annak zenekarát a bíboros pozsonyi, pesti és rohonci (Rechnitz, Burgenland) rezidenciáján.
Triebenseének Pestről (1794) küldött, figyelemre méltó levelében Druschetzky említést tesz zenei kortársairól, Martin Schlesingerről és Johann Matthias Spergerről. A Tonkünstler-Sozietät e három tagja névtelen levélben kapott utasításokat az ahhoz szükséges teendőikre vonatkozóan, hogy a társaság kifizessen nekik egy bizonyos összeget (Druschetzky végül 454 aranyat kapott).
Druschetzky körülbelül 1801/1802-től a haláláig József nádor (II. Lipót fia) fúvósoktettjének karnagya és komponistája volt Budán. A nádor sokkal szerényebben élt, mint Batthyány, fúvósegyüttesét azonban nagy becsben tartotta és számos alkalommal koncerteztette.
Druschetzky az „Addreßbuch der Königlichen Frey-Stadt Pesth 1815” alapján a várnegyedben, a Parádé téren (ma Dísz tér) lakott, Venus pékmester házában. A címjegyzékben az egyetemi szeminárium (ma egyetemi templom) karnagyaként említik.
Georg Druschetzky 1819. június 21-én, Budán halt meg hidrotorax (mellüregben felgyűlt vizenyő) következtében, amiről a Pressburger Zeitung 1819. június 29-én számolt be. A budai vár temetőjében, június 23-án helyezték örök nyugalomra. Csak az özvegye végrendelete maradt fenn. Druschetzky zenei hagyatékának az Országos Széchényi Könyvtár és a keszthelyi Helikon Könyvtár ad otthont. Ausztriában és Csehországban is őrzik néhány művét.
Druschetzky rendkívül sokoldalú és termékeny zeneszerző volt, egyaránt komponált zenekari műveket és kamarazenét, különösen pedig fúvószenekari műveket. 28 szimfóniáját, számos versenyművét és kamaradarabját, színpadi művét és egyházi zenéjét, köztük kilenc miséjét ismerjük. A mintegy 300, harmoniemusik megjelölésű mű között saját szerzemények mellett más komponisták műveinek átiratai is szerepelnek. Rendhagyó zenei ötleteiről számos kuriózum tanúskodik – írt például partitát fúvósoktettre és gyermekhangszerekre, két partitát paraszthangszerekre, üstdobversenyt, mandolinszonátát és török zenét is.
Georg Druschetzky életének feldolgozásához elsősorban Alexander Weinmann, Sas Ágnes, Fontana Eszter, Damian Frame (disszertáció) és Egri Márton (szakdolgozat) munkáit használtam forrásként.
Zuzana Godárová
Fordította: Böszörményi Péter
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!