A pozsonyi sétatéren megy a villamos… Görföl Jenő mutatta be a Pozsonyi Kifli új válogatáskötetét

Hírek
2019 06 28.

Egy, a közeli napokban megjelent könyv bemutatására kértek fel a minap. Szívesen tettem eleget a felkérésnek, hiszen az egykori koronázóváros, a nagyon sokunk által kedvelt Pozsony múltját megidéző írásokat tartalmazó kötetet kellett a kedves olvasónak ajánlanom. Szívesen tettem azért is, mert nagyra becsülöm a kiflisek „városmúltat köztudatba juttató” igyekezetét, sőt ezt honismereti szövetségünk tavaly Patria Díjjal is elismerte. No meg néhány nálunk, a szél-járásban publikáló kolléga is a szerzők között van.

Görföl Jenő

Nagyapa, itt bordel van, mondja mindig unokám, amikor beül a kocsiba. Igaza van. Nos, ebbe a „rendbe” tettem bele a hozzám bemutatásra eljuttatott könyvet, hogy alkalomadtán átnézem. Többször is eszembe jutott, elő is vettem, nézegettem. Férfiasan be kell vallanom, hogy nem sokszor volt kezemben. De mivel a Csemadok-kocsi mindig tele van emberrel, nagyon sok kézben megfordult. Mondhatnám olykor olvasóteremmé avanzsált a hátsó ülés. „Nagyon jó könyv! Hol vetted? Nekem is kell! Kitől kaptad? Nagyon jó könyv, megveszem!” – így mások.

Azt hiszem, itt be is fejezhetném. Könyvbemutatót, könyvajánlót ennél hatásosabb befejezéssel el sem tudok képzelni. Csakhogy: ahányszor kinyitottam, bele-beleolvastam, mindig valamilyen régi emlék kerített hatalmába. Az első pozsonyi emlékem (így mondják mások) a nagykórház. Ahová kétévesen kerültem, s hazajutva a kérdésre („Mit mondtak a bácsik meg a nénik?”) a Nyeplacs! (Ne sírj! – a szerk. megj.) volt a válasz. A kórházba a nagynénim járt a leggyakrabban látogatni (Jóka 1953-ban nem volt ennyire közel!), aki a szemben lévő, a Metropol kávéháznak is otthont adó bérház második emeletén lakott. A lépcsőházában olykor nem csak a kávéillat terjengett. S bár a lakás az udvarra néző ablakaival nem sokat mutatott a városból, a déli, be nem épített nyíláson a leégett vár tornyait – persze, már évekkel később – bámulhattam akár naphosszat. És felhallatszott a pozsonyi villamos kerekeinek csikorgása a nagy ívben kanyarodó síneken, meg persze a csengetés. A villamosra ülve leginkább Récse felé utaztunk. Persze, mert arra lakott a szintén jókai Urbán Karcsi (nem én neveztem így, hanem a nagynéném). Nagyon jó cipész volt. A magára valamit is adó úriasszony, még ha eredetileg jókai is, maszek suszternél készíttet lábbelit. Élmény volt, ahogy a villamos elhagyja Pozsonyt, a várost – és Pozsonyban, a faluban halad tovább.

Meg az emberek. Nagynéném férje morva volt, s ezt az erdőhátiba oltott morva nyelvet ültette be szlovákba. Amúgy meg perfekt német volt és magyar. A neve is olyan magyaros: Buchta. A náluk megfordulók is hasonlóak voltak. A három nyelvet egy társalgáson belül is keverték. Mára sajnos ez már megváltozott. Villamosoztam én – már felnőttként a récsei végállomástól Óligetbe. Istenem, de szép is volt, amikor Liget még falu volt! Gyakran megfordultunk a Metropol melletti Medikuskertben. A nagynéni szívesen ült a padokon, ahol mindig csatlakozott hozzá egy-egy ismerős. Nem sejtettük akkor, hogy Petőfi is utánunk jön egyszer. Vele a Ligetben is találkoztunk olykor. Mondjuk, amikor a propellerrel áthajókáztunk a túlsó partra, hogy a Duna sekély vizében lubickoljunk. Nagybátyám, akit a többiek csak sógornak hívtak, egyszer, amikor a falusi rokonság nagyobb létszámban jelent meg náluk, a kártyacsatát már megunva azt mondta: Gyerünk a heureigerhez! Mentek, s én velük. Nem sokat kellett gyalogolni (jó fröccsért sokkal többet is megtesz az ember). Én csak arra emlékeztem, hogy a vendéglőben szőlő nőtt. Sok évvel később, már a Csemadok munkatársaként, amikor először mentünk a Negyvennégyesbe, döbbentem rá a kerthelyiség meg az azóta termetesebbé vált szőlőtőkék láttán, hogy annak idején ide, a Magas úti borozóba hozott bennünket a sógor.

A pozsonyi sétatéren megy a villamos… című könyv borítója. A könyv online megvásárolható itt >>>

És néhány későbbi emlék, amely a könyv olvastán a felmerült. Amikor Ráday Mihállyal és Csorba Lászlóval a pozsonyi virágvölgyi plébánián Aulich Lajos keresztelési bejegyzését kutattuk, vagy Rómer Flóris szobrát vizslattuk. A minap Csorba László képet kért a Rómer-szoborról. De a talapzaton található domborművek is kellenek, mondta. S elmagyarázta: a lókoponyák a régészetre utalnak, a bikát ábrázoló tál a Bécsben található nagyszentmiklósi kincs egyik darabja, a tányér. Amelyről Bálint Csaba kiváló régész állapította meg, hogy egy ázsiai, időközben kipusztult oroszlán. Pulszky Ferenc sírján is ez a motívum található. A babérkoszorú és a kard magáért beszél.

Azután itt a Kossuth-erkély: amely kalandos körülmények között került Ceglédre, s azóta többször is meglátogattuk. Kossuth Lajosné (elnézést) Reznák Erzsébetnek (ő a Kossuth-múzeum vezetője) föl is vetettük: mi lenne, ha hazavinnénk. Úgy láttam, a híres 100-as küldöttséghez kapcsolódó hagyományról is szívesebben mondanának le, mint az erkélyről. (Kossuthot Turinban száz ceglédi jeles látogatta meg, s ő ekkor marhapörköltet tálaltatott nekik túróscsuszával. A százak leszármazottai hagyományőrző céllal évente találkoznak ilyen vacsorán.)

Szóval: aki veszi a fáradságot, és végiglapozza a könyvet, Pozsony történetének számos érdekes mozzanatával találkozhat, a történelem kiemelkedő pillanatai mellett a polgáriasodó Pozsony pillanataiba tekinthet be. A régi pozsonyit emlékezteti, az újabb arcút tanít(hat)ja. Egyebek mellett tisztelni a múltat.

Görföl Jenő és Ifj. Papp Sándor a kötet szerkesztője pozsonyi kiflivel keresztelte meg az új könyvet

Akkor tehát olvassunk! Olvasok. A pozsonyi sétatéren megy a villamos… sok más mozzanat mellett, motyogom magam elé a bevezető szövegét, hamar eszünkbe juthat az 1895 óta a város utcáin csilingelő villamosról fennmaradt népszerű népdal, és a szövegbe merülve, a bőséges képanyagot böngészve… elnyom az álom. S látom, amint a Sétatérre csikorogva, nyikorogva fordul be a villamos, megáll, emberek szállnak le róla. Fiatalok, idősebbek, valami táncos ruhákban, zenészek is jönnek, játszani kezdenek. Néhányat felismerek, jókaiak, mondom. Az egyik erre dühösen rántja ki inge csücskét a gatyából. Jól van, na, újhelyiek! Táncolni kezdenek, dalolnak: A pozsonyi sétatéren megy a villamos…

Görfől Jenő

Támogatóink