Bemutattuk a Pozsonyi Hajósegyletről szóló kötetünket
Volt egyszer egy Pozsonyi Hajósegylet (1862–1940) című kötetét mutatta be 2020. szeptember 25-én a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás a Csemadok pozsonyi székházának nagytermében.
Samarjay Zoltán és Korpás Árpád
A hajósegylet (PHE) teljes története először a második világháború idején látott napvilágot könyvalakban, de egyes részeit a szerzők az alapítás 25., 50. és 75. évfordulóján tartott ünnepségeken (1887-ben, 1912-ben és 1937-ben) ismertették. Aixinger László (1846–1904) az első 25 évet foglalta össze, fia, Aixinger László (1883–1944) az 1887 és 1912 közti időszakra tekintett vissza, az ő fia, Aixinger László (1909–1989) pedig az egylet utolsó bő negyedszázadáról számolt be.
A kötetet ifj. Papp Sándor várostörténész szerkesztette, a grafikai munkákat Szabó Réka képzőművész végezte.
Kacsinecz Krisztián történész, író és újságíró PHE-ről szóló tanulmánya került a kordokumentum elé. Az egylet egykori épületét ábrázoló régi képeslapok mellett e könyvben jelentek meg először nyomtatásban azok a felvételek, amelyek a pozsonyi Holényi család hagyatékából kerültek elő.
A Magyar Interaktív Televízió által rögzített könyvbemutatón Samarjay Zoltán nyugalmazott vízgazdálkodási építőmérnök mutatta be a kötetet. Felmenői – akárcsak számos pozsonyi családé – a 19. és 20. századi Pozsony egyik legjelentősebb, a sport mellett a magyar kultúra és közélet elkötelezettjének is számító civil szervezet tevékenyen tagjai, tisztségviselői voltak.
Samarjay Zoltán
Az est házigazdája, Korpás Árpád, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alelnöke a könyvről írott recenzióját olvasta fel, majd Samarjay Zoltánt faggatta arról, hogy miként őrizte meg családja a Pozsonyi Hajósegylet emlékét.
A hallgatóság köréből Brogyányi Mihály helytörténész és idegenvezető osztotta meg azokat az emlékeket, amelyeket családja hagyományozott rá az egylettel kapcsolatban. Samarjay és Brogyányi is szólt arról a hajósegyleti klub- és csónakházról, amely egykor a mai Szlovák nemzeti felkelés hídja ligetfalui, azaz jobbparti hídfőjének a helyén állt mindaddig, amíg a híd építése kapcsán az 1960-as években el nem bontották.
Az esten a Pozsonyi Kifli elnöke, Bolemant Éva és társulásunk munkatársa, Paluska Flóra legfrissebb kiadványainkat mutatta be az érdeklődőknek.
A kiadvány megvásárolható a Pozsonyi Kifli eshopjában: https://pozsonyikifli.sk/eshop/
Pozsonyi Kifli
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!