Meghívó a „Bécsi villamos 110 éve” című új kiállításra

Város
2024 10 16.

A Bécsi villamos elnevezésű jelenséget nem kell közelebbről bemutatnunk olvasóinknak. Ezt a legendát dolgozza fel a Pozsonyi Közlekedési Múzeum új kiállítása, amelyet a Pozsonyt Béccsel összekötő villamos vasútvonal megnyitásának 110. évfordulója ihletett.

A kiállítás 2024. október 10-én nyílt meg az alkotók, a Szlovák Műszaki Múzeum vezetősége, az önkormányzat, a kultúrszféra és a diplomácia képviselőinek jelenlétében.

Kiállításunk témája, a helyiérdekű villamos vasút két jelentős nagyvárost kötött össze – Pozsonyt és Bécset. Amíg a bécsiek a célállomásra utalva röviden Pressburgerbahnnak nevezték, a pozsonyiak Wiener Elektrische (Bahn)nak, illetve Bécsi villamos (vasút)nak hívták. A „villamos” szó azt hangsúlyozta, hogy villamosított vasútvonalról van szó, ami abban az időben az ilyen hosszúságú pályákon nem volt mindennapos jelenség, mivel a vonalak többségét a gőzmozdonyok uralták. A „Wiener Elektrische“ elnevezés szabad interpretációjából jött létre a szlovák nyelvben a „Viedenská električka“, a magyarban a „Bécsi villamos“.

Ehhez az is hozzájárult, hogy ezek a vasúti kocsik Pozsony központjában a városi villamosokkal közös sínen közlekedtek, sőt, a Köpcsénybe vezető helyiérdekű közlekedés vagonjai szerkezetileg is megegyeztek a városi villamoskocsikkal – mondta el a médiának Michal Jajcaj kurátor.

A kiállítás létrehozása során a kurátort a Regionális és Városi Tömegközlekedés Barátainak Klubja is segítette, amely hosszú ideje törekszik a Bécsi villamos mozdonyának és kocsijainak felújítására. Nekik is köszönhető, hogy a látogatók a múzeum területén megtekinthetik a P.O.H.É.V. Eg 6 jelzésű, restaurált GANZ villamos mozdonyt és a P.O.H.É.V. Gk 202 eredeti jelöléssel ellátott teherkocsi alvázát restaurálás előtti állapotban.

Ez azonban még nem minden! A kiállításon a régi Pozsonnyal és a közkedvelt bécsi villamosvonallal összefüggő egyéb artefaktumokat is megcsodálhatunk. Nemcsak régi képeslapokat, fényképeket, gyűjtők tárgyait és kiadványokat (egyébként a kiállításon a Pozsonyi Kifli PT. Bécsi villamosról szóló mesekönyve is fellelhető), hanem egy olyan kuriózumot is, mint a dán LEGO építőjátékból összerakott Bécsi villamos.

A gyermekes családok, óvodások és kisiskolások számára a Közlekedési Múzeum különleges, játékos nevelő-oktató programmal készül „Nyomozás a Bécsi villamos után” címmel. Ennek része lesz egy interaktív, érintőképernyős kioszk, a kísérő információs panelek és egy kvízkérdéseket tartalmazó módszertani munkafüzet.

A kiállítás 2024. október 11-től 2025. szeptember 30-ig tekinthető meg.

Szervezők: Szlovák Műszaki Múzeum – Pozsonyi Közlekedési Múzeum

A kiállítás kurátora: Michal Jajcaj

Szakértők: Roman Delikát, Peter Martinko, Michal Milata, Vladimír Schwarz

Helyszín: Szlovák Műszaki Múzeum – Pozsonyi Közlekedési Múzeum, Šancová 1/B, 811 04 Pozsony

 

Peter Janoviček

Fotó: Braňo Bibel

Fordította: Diána Maros

Támogatóink

Eseménynaptár

Don`t copy text!