Mit adott Jókainak Pozsony?

Híres pozsonyiak
2020 01 27.

Gyermekkora és ifjúsága egy részét, politikai és világnézetének alapjait, meg a német nyelvet. Az író pedig pozsonyi élményeinek egy részét regényeibe építette, idős korában is visszajárt a városba, ahol még életében emléktáblát kapott.

Jókai Mór, 1894. Forrás: fortepan.hu

Bár Komáromból származott, és hosszú élete nagy részét Budán töltötte, Jókai Mórt Pozsony szinte saját szülötteként tisztelte. A magyar romantika legtermékenyebb prózaírója a dualizmus korában már hatalmas és általános hírnévnek örvendett az országban, hívták is sok helyre. Pozsony sem volt kivétel, és hogy a századfordulón mekkora népszerűségnek örvendett itt Jókai, az is bizonyítja, hogy Ortvay Tivadar a Pozsony város utcái és terei című, 1905-ben megjelent munkájában a pici Szél utca nevezetességeit ecsetelve több oldalon keresztül értekezik Jókairól. Maga a Szél utca azért is érdekes helyszín, mert az 1990-es évek közepétől mintha már nem is létezne. Pontosabban létezik, csak nem eredeti formájában, és eltűnt róla például az a ház is, ahol Jókai cserediákoskodott. Eredeti neve Szent Mihály utca volt, írja Ortvay, mert a Mihály-kapu elé futott az egyik vége. Ráadásul a vármegyeház épülete mögötti részen működött a Szent Mihály temető, erről viszont már a 19. század végén is csak emlékek vannak. Ortvay is azt írja, hogy Korabinszky János Mátyás jó száz évvel korábban még említi. „Későbbi neve az ott különösen erős rohamu széljárás után Szél utca (Windgasse), amely néven már Korabinsky idejében, 1781-ben előfordul.”

1893-ban került fel az utca egyik házának homlokzatára az a fekete emléktábla, amely arról adott hírt a helyieknek, hogy abban a báró Lepel-féle házban lakott a fiatal Jókai, amikor 1835-ben Zsigmondy Sámuelhez, az evangélikus líceum tanárához küldték a szülei cserediáknak – megtanulni németül. 1837-ig volt itt, addig Zsigmondyék fia, Vilmos, a későbbi híres artézi kútfúró Komáromban lakott Jókaiéknál. „Ezen idő alatt Jókai jól megtanulta Schröer Tóbiás Gottfrid tanár vezetése alatt a német és a latin nyelvet. Jókai fejlődésére és életére nagy hatással volt Pozsony, az itt látottak és tanultak alapvetően meghatározták későbbi világnézetét. Sok pozsonyi emlék regényeiben is visszaköszön. Pozsony mellett még Komárom jelentette Jókai számára a leírások fő forrását, mutatott rá Csanda Sándor irodalomtörténész, a Komenský Egyetem magyar tanszékének néhai tanára. „Ebben a két városban töltötte gyermek- és ifjúkorát, itt szerezte az első élményeket, műveiben ez a két nyugat-szlovákiai város jelenti a szülőföldet” – fejti ki Csanda Komáromi és pozsonyi emlékek tükröződése Jókai műveiben című tanulmányában, amely 1975-ben az Irodalmi Szemlében, majd a szerző egyik kötetében is megjelent.

Jókai itt ismerte meg a nagyvárost és az országos jelentőségű eseményeket, az országgyűlési ifjúságot, melynek mozgalma alapvetően meghatározta történelmi és politikai érdeklődését. Viszont míg Komáromot az idillikus gyerekkori képek forrásaként jellemzi, Pozsonyban kimutathatóan kellemetlen emlékeket is szerzett. Első benyomásai a koronázóvárosról nem voltak kellemesek, mutat rá Csanda. „Amikor messziről megpillantotta a hatalmas négyszögletű várromot, vesztőhelynek vélte, s idegen volt számára a szinte kizárólag németül beszélő pozsonyi polgárság is, ahogy ezt a Mire megvénülünkben Dezső naplójának fejezeteiben leírja.” Ez a regény egyébként Csanda szerint Jókai pozsonyi élményeinek leggazdagabb kirakata, ahogy az Az arany ember a komáromiaké. Jókai gyakorlatilag saját történetét írja meg a Mire megvénülünk egyik részében, A lánycsere című fejezetben, kifejtve a gyerekcsere célját és mibenlétét. „A német szülők írnak a magyar városban levő tanodák igazgatóinak, a magyar szülök a német város tanárainak, hogy vannak-e kezeik alatt levő iskolás fiúk, lányok, akik innen oda, onnan ide cserébe kaphatók lennének? Azokat azután egymásért kicserélik. Kedves, gyöngéd, asszonyszív szülte gondolat!”

Jókai Mór (Szél) utca 1935 körül. Forrás: pammap.sk

Csanda még egy passzusra felhívja a figyelmet, a regényben ugyanis Jókai egy pozsonyi pékség belső terét is részletesen leírja, említést téve a pozsonyi patkókról. „Az egész műhelyben minden olyan fehér, mint a hó, tiszta minden zegzug; nagy hombárok tele liszttel; roppant teknők, dagadó tésztával, amiből fehérruhás, fehérkötényes hat legény szaggat darabokat, azokat fehér deszkákon kinyújtják, pereceket, kalácsokat fonnak, szarvacsokat csavargatnak belőle, az óriási kemence párkányán sorba pirul már az előcsapat, s kellemes illatával eltölti az egész műhelyt.”

Jókai aztán politikai pályája kapcsán is visszatért Pozsonyhoz: 1872-ben ellenzéki képviselőjelöltként indult az országgyűlési választásokon. Az Óvárosban indult, de alulmaradt bizonyos Szlávy Józseffel szemben. „E vereség mindazonáltal koránt sem kedvetlenítette el Jókait Pozsony iránt” – jegyzi meg Ortvay.

A már ünnepelt író 1879 májusában a pozsonyi városi képviselők üléstermében felolvasta készülő, Rab Ráby című regényéből A rab urak mulatsága című fejezetet. A helybéli tanárok emlékül aranytollat ajándékoztak neki, a felolvasóest bevételét pedig a szegedi árvízkárosultak és a virágvölgyi Szent István Bölcsődének juttatta. Ugyanezen év augusztusában is járt Pozsonyban; volt a várban, a Vaskutacskán és a Hegyi Díszligetben is. Az új városi színház 1886-os megnyitójára prológot írt Lidércfény címmel. Tiszteletdíjat nem fogadott el, úgyhogy egy ezüst koszorút kapott a város monogramjával. 1893-ban a város díszpolgárává választják, 1894-ben pedig, az író félszázados írói jubileumának alkalmából a Toldy-kör kezdeményezésére felkerül a Szél utcai házra az említett emléktábla. Csanda 1975-ös tanulmányában még úgy említi a Szél utca 10-es számú házat, hogy „ma is álló” háznak nevezi. Most, 2018-ban viszont már a nyomát sem találjuk, hiszen majdnem az egész Szárazvámot magába foglaló nagy, eredetileg posztmodern stílusú épületkomplexum áll a helyén, amely Ivan Marko és Marta Kropiláková tervei alapján 1985 és 1994 közt épült, és egyebek mellett a Szlovák Takarékpénztár (Slovenská sporiteľňa) nevű bank székhelye volt. Kék gömbnek (Modrá guľa) hívták, és azóta már szintén átépítették.

Jókai Mór (Szél) utca 1936 körül. Forrás: difmoe.de

A Nyugatmagyarországi Híradó, Pozsony és környéke egyik legfontosabb sajtóorgánuma 1904. május 7-én gyakorlatilag egész címlapját Jókai halálának szentelte, és a belső oldalakon is bőven méltatta az író munkásságát.

„Gyászlobogók lengenek a Kárpátoktól az Adriáig. Szomorú lengésük a nemzet nagy gyászát hirdeti. Kihült porhüvelye ott pihen az ország szivében, de lelke, agya lángja ott van és marad műveiben” – szólnak a címlap első cikkének kezdősorai.

A címlap alsó felében pedig egy vers a nagy író halálára Jókai címmel. Az a Hamvas József líceumi tanár volt, a szerzője, aki a századforduló előtti évben települt át családostul Eperjesről Pozsonyba, 1919-ben pedig, mivel nem tett csehszlovák hűségesküt, el kellett hagynia a várost. Budapestre költöztek, Béla fia pedig, aki még Eperjesen született, jelenleg az egyik legnépszerűbb és legolvasottabb magyar kultúrfilozófus.

De térjünk vissza Jókaihoz! Pontosabban az író halála után még tizenöt évig a helyén maradó emléktábla sorsához.

Rövid hír a Jókai-emléktábla visszahelyezéséről Híradó nevű pozsonyi lap 1926. július 20-i számában: „Ezt a mozgalmat, mint esmeretes, tavaly a pozsonyi polgárok indították meg. Rövid idő alatt 1500 aláírás gyült egybe a Szél utcának Jókai utcára való visszakeresztelését és az emléktábla visszahelyezését kérő íveken. Az akció sikerrel járt. Az átkeresztelést már tavaly elhatározta a közgyűlés, míg az emléktábla most került vissza az őt megillető helyre – a pincéből, ahová az átalakulás után tették.”

Az emléktábla ma a pozsonyi Csemadokban található. Fotó: Görföl Jenő

Az „átalakulást” követően viszont jött egy másik háború, és egy újabb nagy átalakulás, az emléktábla pedig ismét a pincébe került. Kisebb csodának számít, hogy még ma is létezik. Bár nem sokon múlott, mint megtudtuk Görföl Jenőtől, a Csemadok országos szervezőtitkárától, aki a tábláról az itt mellékelt fényképet is küldte a 70x50x3 centiméteres feketemárvány lapról. „Sajnos nem tudom (már a régi kollégák sem tudták), pontosan mikor került a Csemadokba. Az biztos, hogy egy lomtalanítás alkalmával a teherkocsi platójáról hoztam vissza. Gondoltuk, elhelyezzük a Csemadok épületében, valamelyik belső folyosóra. Persze nem ez az igazi helye. A Szél utca már teljesen megváltozott, az ottani modern épületre nem való. Talán Komáromban, a Jókai Egyesületben jó helyen volna. Azt hiszem, Ráday Mihály budapesti városvédő egyik műsorában be is mutattuk a fotóját. Legutóbb Csorba László történész érdeklődött, nálam van-e még, és érdekes megoldási javaslatot tett elhelyezésére.”

Veres István

(A szerző a Vasárnap magazin munkatársa)

Támogatóink