Női sorsok nyomában – őszelő séta Korpás Árpáddal

Tematikus városnéző séták
2024 09 19.

Szeptember 8-án mintegy 50 érdeklődő vett részt a Pozsonyi Kifli tematikus sétasorozatának első őszi programján.

Pozsonynak megannyi hősét, neves férfi alakját ismerjük, akik nagyban hozzájárultak a város arculatának kialakításához. No de mit tudunk az itt élt nőkről, az életükről és sorsukról, melyek ugyancsak fontos alappillérei a főváros múltjának és történelmének? Talán nem túlzás azt mondani, hogy ők is örömmel hallgatták volna végig idegenvezetőnk, Korpás Árpád sétáját, amely róluk emlékezett meg ezen a meleg koraőszi délutánon.

A gondosan kiválasztott helyszínek és a szakszerűen összeállított előadás a város nőalakjainak változatos történetébe engedett betekintést. Megismerhettük nemcsak a felsőosztály nemesasszonyainak szerelmi kalandjait, vallási tevékenységét vagy férfiuralta sorsuknak kevésbé örömteli pillanatait, de ugyanúgy terítékre kerültek azok a nők is, akikről sokszor megfeledkezik a történelem – így a városban tartott boszorkányperek áldozatai, valamint a hóhérok utcájának sanyarú sorsú örömlányai. A tartalmas séta során egyebek között még megtudhattuk a Fő térhez fűződő anekdotákat, a Prímás palota homlokzatát díszítő szoborok és belső udvarán található Szent György-szökőkút titkait, valamint kiderült az is, mit képvisel a korsót tartó nimfa szobra, és ki volt az a bátor nő, aki 1942-ben zsidó lakosokat menekített Magyarországra.

A séta résztvevőinek köszönjük a részvételt, Korpás Árpádnak pedig az izgalmas és érdekfeszítő előadást. Mindenkit szeretettel várunk a Pozsonyi Kifli sétasorozatának következő programjaira!

Hernádi Henriett

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink

Don`t copy text!