Pozsonyi időkapszula – egyeztetés a magyar üzenetről
Milyen magyar nyelvű üzenet kerüljön a pozsonyi Mihály-kapu Szent Mihály-szobrába visszahelyezendő időkapszulába? – a többi közt erről egyeztettek a Pozsonyban működő magyar vagy részben magyar civil szervezetek, intézmények és közösségek képviselői 2021. november 11-én.
A tanácskozás résztvevői: Buza Zsolt lelkész – Pozsonyi Református Egyházközség; Samarjay Zoltán mérnök – pozsonyi magyar evangélikus gyülekezet; Jégh Izabella elnök – Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya; Görföl Jenő – Petőfi Emlékmű Bizottság; Nagy Zsolt – Pozsonyi Magyar Szakkollégium és Diákhálózat; Bolemant Éva, Korpás Árpád – Pozsonyi Kifli Polgári Társulás. A kezdeményezést támogatásáról biztosította Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora, a Pozsonyban Dolgozó Magyarok Polgári Társulás és a Pozsonyi Casino is. Most egyeztetés kezdődik a városi intézményekkel. További részletek hamarosan!
A pozsonyi Mihály-kaput renoválják, és megújul a süvegét díszítő Szent Mihály-szobor is. Az alkotás fejrészében a 18. és a 19. századi felújítások során a várossal kapcsolatos írásos dokumentumokat és tárgyakat helyeztek el egy fémdobozban. A 2021. október 20-án felnyitott kapszula tartalmát jelenleg szakértők elemzik. Pozsony önkormányzata, a Pozsonyi Városi Levéltár és a Pozsonyi Városi Múzeum felhívással fordult a város lakosságához, hogy javasoljon új üzeneteket a kis fémdobozba. A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás 2021. október 21-én felhívást tett közzé, hogy a helyi magyarság szervezetei, közösségei közösen indítványozzák magyar üzenet elhelyezését.
Pozsonyi Kifli
Támogassa és rendelje meg előre az új Pozsonyi Naptárt!
A kiadvány megjelenésével a szerkesztők nem titkolt szándéka a Pozsonyi Városi Levéltár támogatása és népszerűsítése. A Pozsonyi Naptár a StartLab online platformon keresztül támogatható és rendehető meg itt: https://www.startlab.sk/projekty/2453-presporsky-kalendar-2022/
A magyar nyelvű videós felhívás itt tekinthető meg » » »
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!