Pozsonyi magyar séta Fadrusz János nyomában
A pozsonyi származású Fadrusz János szobrászművész életútjáról és alkotásairól tartott magyar nyelvű tematikus városnézést Hornyák István idegenvezető.
A 2017. október 8-i sétára körülbelül 40 érdeklődő jött el a virágvölgyi (blumentáli) templomhoz, amely a Fadrusz készítette, Krisztus a keresztfán című alkotást is rejti (szentmisék idején csodálható meg). A templom közelében, a mai Vazov (Vazovova) és a Radlinský (Radlinského) utca sarkán, az ott lévő parkoló helyén állt egykor az a ház, ahol Fadrusz nevelkedett. Hornyák István alapos ismertetőt adott nemcsak Fadrusz gyermekkoráról és művészi kezdeteiről, hanem arról is, hogy milyen lehetett Pozsonynak ez a része Fadrusz korában. Részletesen szólt a templombéli feszületről is.
A séta résztvevői ezután fokozatosan a váraljai Pálffy-udvarhoz vonultak át, ahol 1858-ban Fadrusz szerény körülmények közepette megszületett. Hornyák közben azt is felfedte, milyen hatások érték a zayugróci faragóműhelyben tanuló szobrászt, akit később, katonakorában prágai, tanulmányai során pedig bécsi hatások is értek.
Természetesen a séta része volt az egykori Koronázódomb tér (a mai Ľudovít Štúr tér) is, ahol Fadrusz ismert alkotása, a Mária Terézia-szoborcsoport állt 1897-től egészen a csehszlovák időszak kezdetéig, amikor a művet sajnálatos módon megsemmisítették.
A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás 2018-ban is tervezi magyar nyelvű tematikus séták indítását. Ezekről külön tájékoztatást is kiadunk, de a részleteket hamarosan a www.pozsonyikifli.sk portál Eseménynaptárában is megtalálják.
Az idén tartott sétáinkról itt olvashatnak »»»
Pozsonyi Kifli PT.
Foto:Braňo Bibel
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!