Régi pozsonyi határkövek – beszámoló a Pozsonyi Kifli sétáiról

Tematikus városnéző séták
2019 04 2.

Mivel rajongok a régi pozsonyi határkövekért, s immár három éve kutatom és részletesen dokumentálom őket P. Jančovičcsal együtt (aki három évtizede foglalkozik a témával), nagy örömömre szolgált a Pozsonyi Kifli felkérése, hogy vezessek határkőkereső sétákat a tagok és egyéb érdeklődők számára.

Eddig három ilyen sétánk volt, ezekről szeretnék beszámolni.

Az első alkalommal, 2013. október 19-ének délutánján a Kecske-kapui evangélikus temető kapujánál találkoztunk, a Šulek utca (az egykori Jeszenák János út) elején. Miután tartottam egy rövid bevezetőt a határkövekről, tettünk egy kört a Hegyi parkon, a Kálvárián és környékükön át.

Először a Godra utcai (az egykori Haffner út) határköveknél (1. kép) álltunk meg, amelyeket a modern tereprendezés fokozatosan a járdák és úttestek aszfaltburkolata alá szorít. Mivel már csak a legfelső részük áll ki a földből, nem tudhatjuk, hogy a város háromtornyos szimbóluma alatt megtalálható-e a régi pozsonyi határköveken gyakran előforduló PV (Pozsony város) betűjelzés.

01obr

 A Godra utcáról visszatértünk a Šulek utcára, és azon kaptattunk fel a következő érdekes határkőig, amely nem a városé volt, hanem egy magánterület határát jelölte. Az 58-as házszám előtti járdán álló kő egykori tulajdonosa névbetűit (B. P.), valamint az 1822-es évszámot viseli, és a Godra utcaiakkal ellentétben nem grántiból, hanem homokkőből készült (2. kép). Hogy a névbetűk kit takarnak, azt a mai napig nem sikerült megállapítani, mivel csak az 1894–95-ös időszakra vonatkozó kataszteri térképek és a hozzájuk tartozó telekjegyzőkönyvek állnak rendelkezésre. 

02obr

Utunkat a Búdková és a Drótos utca (az egykori Bimbóházi és Motzengrundi út) sarkán álló „hamis” határkő felé folytattuk, amelyet ismeretlen határkőrajongók állítottak 2012 augusztusában vagy szeptemberében, a témáról tartott nyilvános előadásomat követően (3. kép). A kőnek tulajdonképpen semmi keresnivalója nincs itt, szigorúan véve történelemhamisításról van szó, hiszen a régi osztrák vasúttársaság K. K. jelzését viselő vasúti kőről van szó, amely a számából ítélve eredetileg a Prágai utca mentén futó sínek mellett állhatott.

03obr

A Búdkováról letérve megálltunk a Hegyi park felé vezető Majakovszkij utca határköveinél (4. kép), a park legmagasabban fekvő részén átsétálva megcsodáltuk az egyetlen fennmaradt 19. századi pad maradványait (5. kép), majd leereszkedtünk a nyugati lejtő köveihez. A négy határkő egyikén a Pálffyak címere látható; ez a grófi és a városi területek határát jelölte (6. kép).

04obr

05obr

06obr 

A Nyekraszov utcán, melynek bokrai közt egy igen megviselt állapotban lévő kő található, a Kálvária felé vettük utunkat. Itt két határkövet néztünk meg, a Langsfeld utcán és a Kálvária északi lejtőjén. Az 1771-es évszámot és az FS névbetűket viselő második kő (7. kép) volt az érdekesebb: eredetileg egy szőlő határát jelölte, a mély lyuk az oldalán pedig arról tanúskodik, hogy valamikor kerítésrudat vagy valamilyen faépítményt rögzítettek hozzá. A keresztút felső részén továbbhaladva eljutottunk a nagy feszületig, amely előtt egy 1929-es (ekkor épült ki Szlovenszkó területén az egységes háromszögelési hálózat) háromszögelési kő áll KV betűjelzéssel (8. kép). Pozsony területén több ilyen nagy, azaz fő háromszögelési kő található, az egyik közülük például a Spariská hegyi erdőben.

07obr

08obr

Túránkat a Mély út két határkövével zártuk. A lejtő felső részén lévő kő már kidőlt, előlapja nem is látható (9. kép balra); a másik közvetlenül a Mély útról az Urbánek utcára vezető lépcsősor mellett áll, jól kivehető P. V. felirattal (9. kép jobbra). Mint megfigyelhettük, az „intravillán”, azaz belső határköveken nem szerepelnek sorszámok, ellentétben a város külső határait jelző „extravillán” kövekkel.

09obr 

Második sétánk a kedvelt pozsonyi kirándulóhelyre, a Felső-Malom-völgybe vezetett, amely lényegében a Vödric patak völgye. 2014. május 10-én, kellemes időben gyűltünk össze a 212-es autóbusz végállomásán, az egykori Katonai Kórház előtt.

Először a Kőfejtő utca (K lomu), pontosabban a vasúti sínek alatt, a kertek mellett húzódó gyalogút felé vettük az irányt, mivel itt két figyelemre méltó vasúti határkő található: a K. K. 305 és a K. K. 306 jelzésű. Ezek egykor a vasúti telek déli határát jelölték, a K. K. jelzés pedig nyilván az 1881–91-es időszakból származik, amikor a vasút a k. k. priv. Österreichische Staats-Eisenbahn-Gesellschaft tulajdonában volt. A 305-ös és 306-os sorszám a pozsonyi főpályaudvartól induló számozásba illeszkedett. A két követ azonban nagy meglepetésünkre nem tudtuk megközelíteni, 2014 nyarán ugyanis kapu került a gyalogútra, amelyet zárva találtunk. A K. K. 306 jelzésű követ így csak távolról láttuk, az olvasó viszont közelről is megtekintheti a 10. képen.

10obr

A vasúti aluljáró után balra fordultunk, és a sínek felett a Kiszuca utca felé húzódó gyalogúton haladtunk két további – 12-es és 13-as számmal jelölt – vasúti határkő érintésével. Ezeken a homokkőből készült, ennélfogva meglehetősen sérült felületű határköveken nem szerepel K. K. jelzés, más helyezhette el őket (11. kép).

11obr 

Egy meredek ösvényen leereszkedtünk a Felső-Malom-völgybe, majd a Partizánrét melletti aszfaltúton indultunk az út széli bokorban kidőlve fekvő 38-as számú, S. P. (Stadt Pressburg) betűkkel jelölt kő keresésére. Itt ért azonban a következő meglepetés, a kő ugyanis tavasz óta eltűnt, hiába kerestük a bokrok között. A Pozsonyi Városszépítő Egylettel azt terveztük, hogy visszaállítjuk a helyére, erre azonban már nem kerül sor, de legalább megmutatjuk a fényképét (12. kép). Ezután a 4. tó melletti lugas felé vettük utunkat, amely előtt a 36 SP jelű határkő díszeleg (13. kép). A 36-os és 38-as számú kő között nyilván állt még egy kő, amelynek a tereprendezés és a műút bővítése okozhatta vesztét.

12obr

13obr

A következő kőre (34 PV) a tóparti növényzet rejtekében bukkantunk rá – a vegetációs időszakban nem könnyű megtalálni (14. kép). Ezután a 27 PV jelű határkő felé folytattuk sétánkat, amelynek a gyalogút felé néző hátoldalára valaki – mit sem tudva a kő rendeltetéséről, vagy csupán viccből” – az R. I. P. (Requiescat In Pace – nyugodjék békében) feliratú keresztet fújta (15. kép).

14obr

15obr

A Vaskút előtti síkon balra tértünk a képoszlop felé, amely mellett egy méretes nagy határkő áll, egészen szokatlan jelzéssel: az oldalán 4-es szám látható, az előlapján a város háromtornyos szimbóluma, ez alatt a BM betűk (valószínűleg a Bratislava Mesto, azaz Pozsony város rövidítéseként), legalul pedig a meglehetősen hanyagul bevésett évszám: 1846 (16. kép). Ha jobban szemügyre vesszük a BM betűket, az is kiderül, hogy utólag (vélhetőleg Csehszlovákia 1918-as létrejötte után) alakították át az eredeti PV feliratot, ami a betűk alakjából következően nem lehetett nehéz feladat.

16obr

A Vödric patak mentén továbbsétálva felfigyeltünk egy nagy, szögletes mérföldkőre, amely a 25-ös számot viselte, és a vízben feküdt (17. kép). Az út szélesítésekor dobhatták a Vödricbe, valószínűleg útban volt. Szomszédja, a 26-os mérföldkő azonban még áll a Vaskút kis parkjában, az egykori Snežienka szálló felé vezető főút szélén. Mint látható, a számok felfelé, a várostól a Vaskút irányában növekedtek. Az út mentén nemcsak szögletes, hanem legömbölyített mérföldkövek is álltak (és helyenként a mai napig állnak). Egy ilyen kidőlt kő látható az Ifjúság útja (Cesta mládeže) 7-es szám előtt, az autóbusz-fordulónál fekvő füves területen, (18. kép) a következő pedig a Vödric jobb oldali mellékpatakjában található, amely a képoszlophoz közeli híd előtt ömlik a patakba. A legömbölyített kő az eredeti helyén áll, épp a híd korlátja előtt (19. kép).

obr

obr

obr

És ezzel el is érkeztünk a Vaskútra, ahol két ismert, 1833-as évjelzésű határkő áll, az egyikük fekete-fehérre festve (20. kép). Sétánk itt ért véget. Nem sejthettem, hogy még ezen a nyáron egy harmadik hasonló követ is találok a Vaskúton, nem messze az úttól, egy fa tövében. Ezt most legalább így utólag bemutatom a résztvevőknek (21. kép).

obr

obr

A legutóbbi, harmadik sétánkat 2014. szeptember 27-én tartottuk. A nem túl kellemes időben – időnként az eső is szitálni kezdett – délután kettőkor találkoztunk a Vaskút (eredetileg Vörös híd) vasútállomás előtt, majd a Szedres ösvényen (Ostružinový chodník) az 5 B jelű vasúti határkőhöz indultunk (22. kép). Eredetileg azt hittem, hogy az 58-as számot viseli, azonban amikor a telek tulajdonosai, amelyen a kő áll, megengedték, hogy a kerítésen keresztül fényképfelvételeket készítsek, feltűnt, hogy amit 8-as számnak néztem, az valójában B betű. Erről tapintással is meggyőződtem. Megvan a logikája a dolognak, ugyanis néhány száz méterre onnan, a vasúti sínek mellett áll egy hasonló kő, amely az 5-ös számot viseli (23. kép). Ezt azonban az útról a sűrű növényzet miatt nem láttuk.

obr

obr

Ezután a Szedres ösvény erdei szakaszán haladtunk tovább, fák és szétdobált hulladék között törve utat a 94-es számú határkőig, amely közvetlenül egy Zidiny utcai ház kertjének hátsó kerítése mögött áll (24. kép). A sárga festékkel leöntött kőnek valószínűleg háromszögelési funkciója is van, ugyanis fekete 184-es szám látható rajta. Érdekes, hogy bár az évjelzés alapján 1846-ban állították, Frics Erik András, az ismert pozsonyi földmérő 1769-es térképe szerint ugyanitt már a 18. században is állt egy határkő.

obr

Utunkat az erdőn keresztül folytattuk a talán legfigyelemreméltóbb határ- és mezsgyekőig, amely egykor Lamacs és Pozsony határát jelezte (25. kép). A Zöld-hegyi utcán (Zelenohorská), az erdő szélén álló kő mind a négy oldalán érdekes jelek láthatók: a délkeleti oldalán a 99-es szám áll; az északkeletin nincs háromtornyos jelzés, vannak viszont G. P. névbetűk (valószínűleg a Pálffyak grófságának jeleként); az északnyugati oldal felületébe a G/15 jelzés van belevésve; a délnyugati oldalon pedig a IV/8 jelzés látható. A kő ezek szerint többféle határkőként (99, valamint G. P.) és mezsgyekőként (G/15, IV/8) szolgált egyszerre. Ráadásul nagyobb a szokásosnál, nincs legömbölyített (szegmentes) teteje, és a jellemzően granodioritból készült határkövekkel ellentétben lajtamészkőből készítették.

obr

Az erdőt ezután sem hagytuk el, a Zöld-hegyi utcával párhuzamos ösvényen haladtunk tovább, a rázsochyi kórház befejezetlen torzója mellett. Az 54/1 jelű határkő (26. kép) megtekintése után egy régi ház romjai és rengeteg hulladék mellett felfelé indultunk, az 50/1-es kőhöz. Ennek az az érdekessége, hogy a háromtornyos helyett egyszerűbb, kéttornyos jelzés került az előlapjára (27. kép), az 1-es szám pedig azt jelezte, hogy ún. „mellékkőről” van szó. Ilyeneket akkor állítottak, ha valamilyen okból nem lehetett ellátni a főhatárkőig. A meglehetősen hanyagul bevésett jelzés tanúsága szerint nem fordítottak nagy gondot a kidolgozására.

obr

obr

A nagyrészt elhagyott kertek kidőlt kerítései és az egykor a kertekből a városi terület határára (az erdő szélére) hordott rengeteg kő mellett jutottunk el egy turistaútra, ahol egy kert sarkán újabb méretes mezsgyekövet találtunk (28. kép). Ezt „szíjas kőként” emlegetjük, mert egy vasszalaggal hozzáerősítették a kert kerítésének sarkában álló vascsövet. A kő három látható oldalán a következő jelek szerepelnek: IV/2, G/16, valamint fekete színű 175-ös szám. Pozsony 1897-es kataszteri térképe szerint eredetileg a 49-es számú határkő állt itt, később kerül a helyére ez a kő.

obr

Utunkat a piros jelzésű turistaúton folytattuk a Klanyec-hegy felé, érintve a 48-as, 46-os, 45-ös (29. kép), 44-es, 42-es, 39-es, 38-as, 35-ös és 30-as számú határköveket. A 39 PV jelű kő érdekessége, hogy egy kerítés részét képezi (30. kép). A Klanyec-hegyen rátértünk a sárga jelzésű turistaútra, és kelet felé haladva újabb nagyméretű mezsgyekőhöz értünk, amely egy útkanyarulatban áll a sekély völgy lejtőjén (31. kép). Mind a négy oldalán jelölés látható: 4 – 4 – 4 – V; a V inkább fordított A-nak tűnik. A sárga jelzésű úton a hegy déli oldalának Pri buku elnevezésű részéig haladtunk, ahol rövid keresés után, az úttól nem messze megtaláltuk a 4 – 4 – 4 – 3 jelű mezsgyekövet (32. kép), amely egykor (talán már a 18. vagy 19. században) dűlőket, valószínűleg szőlőket vagy legelőket választott el, az erdőtagok szélét ugyanis „ősidők óta” a fákra festett fehér csíkokkal jelölik.

obr

obr

obr

obr

Kezdett már sötétedni, mi pedig még az 1866-os porosz–osztrák háború lamacsi csatájának emlékművét is meg akartuk nézni. A borult éggel tetézett alkonyatban eltartott egy darabig, amíg megtaláltuk. Végül egy nedves fűvel benőtt, karbantartatlan úton tértünk vissza a tisztásra, sétánk utolsó állomására. Itt a fárasztó úttól és a terven kívüli erdei bolyongástól kimerülten szétoszlottunk, és immár különválva sétáltunk le a Felső-Malom-völgybe vezető gyalogúton az Ifjúság útjára.

Bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó sétánk a Pozsonyi Kiflivel, hiszen Pozsony környékén számos hasonló határjel van még – a köveken kívül például az utolsó olyan, már elhalt, több mint kétszáz éves határfa, melynek kidőlt maradványai még megtalálhatók a kačíni „hármashatárpontban”. Ez lehetne a következő célpontunk.

Milan Thurzo

Fordította: Böszörményi Péter

 

Támogatóink