Ünnepélyes könyvbemutató: So Salvátorom (Salvator)

Pozsonyi mesék
2022 10 6.

Szeptember 22-én este a Posta utcai (Poštová) Panta Rhei könyvesboltban bemutatták a Pozsonyi mesék című sorozat legújabb darabját, a So Salvátorom című kötetet, melynek szövege a neves írónő, Jana Juráňová tollából, illusztrációi pedig Lucia Žatkuliaková műhelyéből származnak.

 

A rendezvényt a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás nevében megnyitó Bolemant Éva üdvözölte a közönséget, majd köszönetet mondott a szponzoroknak, partnereknek és mindazoknak, akik a StartLab platformon támogatták a projektet, hiszen nélkülük ez a könyv nem láthatott volna napvilágot.

Ezt követően Michal Tallo költő, műfordító beszélgetett a szerzőkkel.

Jana Juráňová érdekességeket osztott meg a közönséggel a kötet létrejöttének kulisszatitkaiból, amit az is nehezített, hogy a szöveg éppen a világjárvány legádázabb tombolása idején született. A Salvator gyógyszertárhoz fűződő személyes kapcsolatáról és az ikonikus épület Pozsony történetében játszott szerepéről is szólt, rámutatva, hogy a híres gyógyszertár története mintegy leképezi a városét.

A mű azonban nem csupán egy épület sorsának megörökítése, hanem egy nagymama és tizenhárom éves unokája kapcsolatát bemutató érzékeny elbeszélés is, emellett pedig egy belvárosi tanulmányi séta megálmodott kalauza, amely nemegyszer korunk történéseit is briliáns szellemességgel kommentálja.

Erről a Samuel Šimkovic által felolvasott részleteknek köszönhetően a jelenlévők is meggyőződhettek.

A kötet illusztrátora, Lucia Žatkuliaková ugyancsak bepillantást engedett a rendkívül ötletgazdag megjelenésű kötet születésébe. Elárulta, milyen megközelítéssel választotta ki az illusztrációk stílusát és színvilágát, és hogyan elegyítette az épület és környezete realista ábrázolását a szereplők és egyéb részletek stilizált megformálásával.

A rendezvény végén online videoüzenettel jelentkezett be Ondrej Sukeľ, a Szlovák Gyógyszerészkamara elnöke.

Végül a két szerző és a beszélgetés vezetője szimbolikusan életre keltette a könyvet – hogyan is másként, mint gyógyszerrel: széttörtek a kötet felett egy Acylpyrin-tablettát. Az est hivatalos része után természetesen a dedikálás sem maradhatott el.

 

A kötet megvásárolható a Pozsonyi Kifli Pt. webáruházában ( https://bratislavskerozky.sk/eshop), valamint személyesen, a polgári társulás irodájában (Rajská 15., 3. emelet).

 

 

Pozsonyi Kifli

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink

Eseménynaptár