Ján Vyhnánek: “Biztos vagyok benne, hogy aki egyszer bepillant városunk történetének zegzugaiba, az egyben bele is szeret Pozsonyba.”

Hírek
2020 12 17.

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás megalapításának 10 éves évfordulója alkalmából készített következő beszélgetésünkben az egyik alelnököt, Ján Vyhnánek jogászt, történészt, két lábon járó enciklopédiát mutatjuk be, aki fáradhatatlanul és módszeresen kutatja fel a városunk gazdag történetével kapcsolatos személyekkel, épületekkel, eseményekkel kapcsolatos adatokat. Széles körű ismereteit nem tartja magában – előadásain, sétáin, cikkeiben a nagyközönség elé tárja őket.

Ján Vyhnánek

Mondanál egy-két szót magadról? Mik a kedvteléseid?

Információkat gyűjtök Pozsony és a világ történelméről, naptárakat készítek, listákat állítok össze hírességekről. Kezdetben csak Pozsonnyal foglalkoztam (fontos látogatások, neves emberek szülőháza stb.), de ezt azóta kiterjesztettem az egész világra, szélesebb kontextusba ágyazva Pozsony történetét. Jelenleg több témán is dolgozom, illetve mondhatjuk ezt pihenésnek is. Ilyen téma a pozsonyi temetőkben nyugvó hírességek (már több mint 3600-at találtam), a pozsonyi és a világtörténelmi kalendárium, világszinten jelentős személyiségek listái – eredetileg csak zenészekben gondolkodtam, de azóta már a tudósok, utazók (felfedezők), sportolók és írók jegyzéke is készül. Emellett szeretek rádiójátékokat hallgatni, könyveket gyűjtök, korabeli pozsonyi sajtót olvasok, és szerkesztői szinten címszavakat készítek az Encyklopédia Belianába.

Pozsonyi zenei történetek című városnéző sétán  

Mióta laksz Pozsonyban? Mi a kedvenc helyed a városban?

Pozsonyban születtem és laktam egészen tavalyig, amikor is elköltöztem egy erdőháti (Záhorie) településre. Ugyanakkor mindig szívesen jövök a városba, bár zavar, hogy régóta nagyon elhanyagolt állapotban van. Ahol viszont ez a rossz érzésem megszűnik, az a Hegyi Park. Ez a legjobb hely a városban.

A Hegyi Parkban

Hogyan lettél a Pozsonyi Kifi Polgári Társulás alelnöke?

2013-ban léptem be a társulásba, amikor az már csaknem három éve működött. Segítettem elindítani a pozsonyi séták projektjét, írtam néhány cikket a honlapunkra, és a képeslapok digitalizálásába is beszálltam. Fokozatosan egyre több tevékenységbe kapcsolódtam be, mígnem végül felkínálták nekem az alelnöki posztot, amelyet elfogadtam.

Batka János provizórikus szobrának avatása. A fényképen Szabó Réka látványtervező és Ifj. Papp Sándor történész

A társulás eseményeinek résztvevői jól ismerik elképesztő memóriádat, és megszokták, hogy az előadásaidon, sétáidon mindig új, nemegyszer meglepő dolgokat tudhatnak meg a még meglévő vagy régen lebontott épületekről, illetve városunk sokuk számára ismeretlen lakóiról. Hány előadást tartottál, hány sétát vezettél a szervezetben, mely témák állnak hozzád a legközelebb, és melyek azok, amelyekre hosszabban kell készülnöd?

Nem számolom az előadásaimat és a sétáimat, de valószínűleg már több tucatra rúghat a számuk. Viszont egy kicsit helyesbítenem kell a kérdést – több kedves témám is van, de ez nem jelenti azt, hogy könnyebb belőlük felkészülni. A legszívesebben Pozsony szülötteivel és a pozsonyi zenével foglalkozom. Viszont volt olyan zenei jellegű sétám, amelyet többéves kutatás előzött meg. Vagy vegyük például a Hegyi Parkban tett sétát. Ez rendkívül népszerű volt, háromszor is meghirdettük. Az első alkalom előtt azonban hosszan, csaknem egy éven át kellett kutatnom. Batka János személyével pedig négy éven át foglalkoztam folyamatosan, és csak ezután éreztem úgy, hogy tudok ilyen témájú sétát vezetni. A hírességek Carlton szállóbeli látogatásáról 2017 decemberében tartottam előadást, de már 2010 óta foglalkoztam a témával. Ez gyakorlatilag az összes sétámra és előadásomra érvényes. Csak olyan témával állok a nyilvánosság elé, amellyel már hosszabb ideje foglalkozom, hogy meglegyen a kellő tájékozottságom, és saját kutatási eredményeket is felmutathassak.

Rekord számú részvétel az egyik városnéző sétánkon

 

Melyik szakemberrel, történésszel érezted a legnagyobb megtiszteltetésnek az együttműködést? Elárulod, hogy kit hívnál meg szívesen előadni, ha a lehetőségek engednék?

A Pozsonyi Kiflinek köszönhetően a város történetének számos szakemberével volt alkalmam együttműködni, és ez minden esetben élmény volt, nem tudok egyet kiválasztani közülük. Néhányukat azonban megemlíteném – például Adolf Frankl fia, Thomas kifejezetten az apjáról szóló előadásra látogatott el hozzánk Bécsből. Szakmailag magas színvonalú és egyúttal rendkívül magávalragadó volt továbbá Juraj Šedivý egyetemi tanár (vagy talán már professzor?) előadása Pozsony középkori történelméről. Nem maradhat ki a felsorolásból a néhai Pavel Dvořák sem – nagyon örülök, hogy még volt alkalmunk őt vendégül látni. A Pozsony feletti villákról szóló előadás azért volt érdekes, mert eredetileg csak Ján Bahna professzort hívtuk meg, aki mintegy bónuszként magával hozta kutatótársát, Tomáš Berkát, és ő adta meg az előadás varázsát. Kellemes volt az együttműködés zenei téren Martin Krajč gitárművésszel, a pozsonyi születésű Joseph Kaspar Mertz munkásságának avatott ismerőjével. Felejthetetlen eseményünk volt a Slavínban, amelyen mintegy háromszázan vettek részt, a Szlovák Rádióban, amikor az óriási érdeklődés miatt egy hetet töltöttem az e-mailes jelentkezésekkel, a Redutban és a Szent Jakab-kápolnában.

A F A D R U SZ  című kiállítás megnyitóján

A kisebb érdeklődést keltő események közül élénken él az emlékezetemben Vojtek Miklós felejthetetlen előadása Lábán Rudolfról. Bár alig húszan jöttek el, ez nem szegte kedvét, rendkívül élvezetesen beszélt a neves táncművész életéről. Még hosszan folytathatnám – nagyra értékelem például a zsidó hitközséggel folytatott együttműködést, amelynek köszönhetően megtekinthettük a zsinagógát, az ortodox és a neológ temetőt, a Chatam Szófer-mauzóleumot, és előadást is szerveztünk a híres rabbiról. Ha már itt tartunk, nem hagyhatom ki Jana Švantnerová, a Zsidó Közösségi Múzeum kurátorának előadását a pozsonyi zsinagógák liturgikus textíliáiról. Minden idők egyik legjobb előadása volt, sajnos csekély számú közönség előtt. Ugyancsak kitűnő volt Lehel Zsolt kétórás előadása, aki sorra vette Rigele Alajos összes (!) művét, vagy a Pozsony híres hegedűművészeiről szóló előadás, amelynek zenei betéteit a virtuóz Juraj Tomka szolgáltatta. Štefan Holčík és Vladimír Segeš szintén rendkívül színvonalas előadásokat tartott. Ezek közül számomra a pozsonyi koronázási látképekről szóló, Segeš-féle előadás volt a legemlékezetesebb. Szóval rengeteg figyelemre méltó eseményünk volt, és bízom benne, hogy még sok hasonló vár ránk.

Mondanál valamit a szervezet különféle projektjeiről? Volt már több kültéri pop-up kiállításotok, együttműködtök a PamMap portállal, hozzáférhetővé teszitek a régi képeslapok adatbázisát… Ha valaki szeretné a nyilvánosság számára hozzáférhetővé régi pozsonyi fényképeit vagy képeslapjait, kihez fordulhat? Folytatjátok a nagyon aktuális oral history beszélgetéseket?

Azt javaslom, forduljon a Pozsonyi Kifli Polgári Társuláshoz vagy a pammap.sk portálhoz. Az elérhetőségi adatok megtalálhatók a honlapokon.

Ünnepi beszéd az Egy pozsonyi levéltáros világa című kiállításon 

Mit kívánsz a társulásnak, a szervezet tagjainak és támogatóinak a következő évekre?

Elsősorban szeretnénk nekik köszönetet mondani a komoly érdeklődésért és a számos visszajelzésért, ami kötelez és motivál bennünket. Kezdetben 20-30 fősek voltak az eseményeink, ez a szám ma már 90 körüli. Azt kívánom nekik, hogy továbbra is foglalkozzanak Pozsony igencsak szövevényes történetével. Biztos vagyok benne, hogy aki egyszer bepillant városunk történetének zegzugaiba, az egyben bele is szeret Pozsonyba. A városnak pedig legfőképpen ilyen emberekre van szüksége.

Zuzana Godárová

Fordította: Böszörményi Péter

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink