Brandl Antal szobrász életével és műveivel ismerkedtünk
Huszonhat érdeklődővel eredt Brandl Antal szobrászművész nyomába 2019. szeptember 15-én Hornyák István idegenvezető, újságíró a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás magyar nyelvű tematikus sétáján.
Brandl a bécsi akadémiáról kikerülve, rövid nagyszombati kitérő után 1844-ben Pozsonyban kötött ki, és itteni polgárként folytatta helybeli és távolabbi megrendeléseket kielégítő szobrászati tevékenységét csaknem egy fél évszázadon át.
Hornyák István hangsúlyozta, a fennmaradt mozaikokból igyekezett a lehető legteljesebb képet összerakni a művész pozsonyi időszakáról. Az alkotó életrajzát a kapucinusok Vármegyeház téri (Župné námestie) Szent István-temploma előtt ismertetette, amelynek főhomlokzatán Brandl-mű – a magyar államalapító uralkodót ábrázoló szobor – áll egy falfülkében. Jártunk a Szent Márton-dómban, ahol a főbejárathoz közeli egyik vitrázs üvegablak őrzi többek között Brandl nevét is. További helyszínek érintésével a séta a Prímási palotában/Prímáspalotában ért véget, amelynek lépcsőházában egy Artemisz-szobor tanúskodik Brandl tehetségéről.
Pozsonyi Kifli
Fotó: Braňo Bibel
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!