Egy jó évtized a Jó piaccal

Város
2021 12 20.

Sokan kinéztek az ablakon az Apácapályán és az Edl utcában (Podjavorinskej) 2021. december 16-án este, ugyanis egy rezesbanda vonult itt végig, a líceumkerttől egészen az Edl utcát lezáró lépcsőkig. 17 órakor nyitották meg azt a kültéri kiállítást (Dobrých desať – Dobrý trh má 10!), amely a pozsonyi Jó piac tizedik születésnapját ünnepli.

Mivel a járványhelyzet miatt idén a szokásos karácsony előtti Jó piacot sem lehetett megrendezni, ennek a kiállításnak az apropóján járhatjuk végig a szokásos útvonalat, amely sok érdekes információval szolgál arról, mire képes egy piac, és mi mindent tud adni tíz év során egy utcának, egy városnegyednek, egy városnak vagy éppen egy közösségnek.

„Visszaemlékeztünk a kezdetekre, és most is kicsit úgy érezzük magunkat, mint a legelején” – jegyezte meg némi humorral Illah van Oijen, a Jó piac ötletgazdája. Elárulta azt is, hogy az évente megszokott három helyszín közül a jövőben már csak itt, az Apácapályán és az Edl utcában szervezik meg a piacot (a Jakab városbíró téren és a régi vásárcsarnokban nem).

Illah van Oijen

A kiállítás nyomvonalán jócskán akad felfedezni való, hiszen a kerítésekre feszített molinókon kívül kirakatok és ablakok is rejtenek képeket, szövegeket – egy-egy adatot, történetet vagy emlékdarabkát a Jó piac elmúlt tíz évéből, az általa közvetített értékekről, tanulságokról, üzenetekről. 2011. szeptember 15-én kezdődött, húsz sátorral – olvasható az egyik molinón. Aztán egyre többen kapcsolódtak be az utcán élő emberek, vagy az itt működő intézmények közül is. Az ő ablakaikban most, a kiállítás idején csillagkoszorú világít.

Egy kültéri kiállításra nyilván mindenki igyekszik fényes nappal odaérni, főleg ilyenkor télen, amikor fél ötkor már sötétedik. Ennek a kiállításnak viszont van egy nagy előnye, hogy nappal és este is tartogat felfedezésre váró részleteket. Érdemes megállni az Apácapálya és a Štetinova utca sarkán is, mert két ház tűzfalán is láthatunk kivetítve filmfelvételeket, amelyek az elmúlt tíz év Jó piacain készültek. Rendszeresen találkozhattak itt a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás standjával és kiadványaival is. Örömünkre szolgál, hogy részesei lehettünk, lehetünk ennek a történetnek, és már mi is nagyon várjuk, hogy ismét piacozhassunk egy jót!

A Jó piac tíz éves történetéről szóló kiállítás 2022. január végéig látogatható.

Pozsonyi Kifli

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink