Egy újabb pozsonyi mese
Hétfőn (2014.11.24.) a Pozsonyi Magyar Intézetben mutatták be a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás műhelyében születtet, immáron harmadik kötetet, amely a hírneves építész, Lechner Ödön életéről szól. A szerző B. Mánya Ágnes, akinek idén szintén érdekes könyve jelenik meg Belle époque címmel – a Marenčin PT Kiadónál.
A szerzőnő játékos formában mutatja be Lechner Ödönt a gyerekeknek és a felnőtt olvasóknak. A mesében tárgyak kelnek életre, amelyek egy százéves pozsonyi történetet osztanak meg velünk.A könyvet Jana Pohaničová a pozsonyi Építészeti Kar Műemlékvédelmi és Történettudományi Építészeti Intézetének vezetője keresztelte.
A Pozsonyi mesék című sorozat olyan híres személyiségeket mutat be, akik a város történelme során valamilyen módon kapcsolatba kerültek Pozsonnyal. Kempelen, a feltaláló és Bartók Béla zeneszerző után most egy neves építész, Lechner Ödön életébe nyerünk bepillantást, aki utolsó műveként a pozsonyiak kedvelt Kék templomát tervezte meg. A könyv megvásárolható a fővárosi karácsonyi vásáron a Pozsonyi Kifli standjánál.
Pozsonyi kifli PT.
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!