Idén a Pozsonyi Kifli magyar nyelvű tematikus városnéző sétáit videók formájában tekinthetik meg az érdeklődők
Virtuális sétáink: A ferences templom; Kívül a városfalon – a kapucinusoktól a Manderláig; Zsidó Pozsony. Kollégáink a járványhelyzet miatt ezeket az eredetileg tematikus sétáknak szánt témaköröket dolgozták fel rögtönzött kisvideók formájában. Idegenvezetők: Hornyák István és Borka László, Ordódy Beatrix. Operatőr és vágó: Jacenko Seman. A kisfilmek a Pozsonyi Kifli YouTube-csatornáján tekinthetőek meg.
Virtuális séta: Kívül a városfalon – a kapucinusoktól a Manderláig
A középkori városfalat 1775 után lebontották, a körülötte levő vizesárkot betemették, és a helyén új épületeket húztak fel a Mária Terézia uralkodása alatt jelentős fejlődésnek induló város tehetős polgárai. A Mihály-kapu előtti térségről a lejtőn lefelé indulva a Lőrinc-kapu irányában egykor mutatós házak álltak, amelyek helyébe a 20. század első harmadában még újabbak épültek, hogy csak a postapalotát, a Tatra Banka (ma kulturális minisztérium) vagy a Brouk és Babka-féle, később Dunaj áruház különleges épületét említsük, nem megfeledkezve a térséget szemközt határoló történelmi épületekről sem (kezdve a kapucinus templommal, folytatva a trinitárius komplexummal, lejjebb pedig a református templommal és az Irgalmasrendi kolostorral).
© Pozsonyi Kifli Polgári Társulás
Vezető: Hornyák István
Szerző : Jacenko Seman
Előadás nyelve: magyar
A tematikus séta a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Virtuális séta: Zsidó Pozsony II.
Pozsony gazdag történelmének már évszázadok óta szerves részét képezi a helyi zsidó közösség. Sétáink során felkeressük városunk központjának azon helyszíneit, melyek a történelemkedvelő nyilvánosság tudatában leginkább a pozsonyi zsidósággal fonódtak össze. Témánk virtuális sétája alkalmával a középkori városmagban folytatjuk a barangolást. Szó lesz a középkori zsidó közösségről és megtekintjük az egykori városfalakon belüli, zsidósághoz kapcsolódó műemlékeket.
© Pozsonyi Kifli Polgári Társulás
Vezető: Borka László
Szerző : Jacenko Seman
Előadás nyelve: magyar
A tematikus séta a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Virtuális séta: A pozsonyi ferences templom
Az 1297-ben felszentelt ferences templom a Pozsony-Óváros területén jelenleg működő templomok közül a legrégebbi.Pozsony történelmében fontos szerepet töltött be a ferencesek temploma és kolostora – itt választották a pozsonyi városbírót több, mint két évszázadon át, itt avattak aranysarkantyús vitézeket a koronázási szertartás keretében az újonnan megkoronázott uralkodók, ezt a templomot választotta végső nyugvóhelyéül számos világi és egyházi méltóság. A pozsonyi ferences-rend történetében voltak fényes és nehéz időszakok is. Ezekről és más építészeti és történelmi összefüggésről esik majd szó a séta alkalmával. Még több infó: https://youtu.be/CyxLg0UO00w
© Pozsonyi Kifli Polgári Társulás
Vezető: Ordódy Beatrix
Szerző: Jacenko Seman
Előadás nyelve: magyar
A tematikus séta a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Pozsonyi Kifli
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!