Pompásra sikeredett az „Aranykifli” ünnepség (képriport)
Születésnapunkat a Carlton Hotelben, Pozsony legrégebbi szállodájában ünnepeltük meg.
Az eseményt nagy érdeklődés kísérte, a szálloda konferenciaterme teljesen megtelt. A rendezvény programpontjai egy előadásból, egy kiadvány keresztelőjéből, az egyesület tevékenységének éves beszámolójából és az „Aranykifli” díj ünnepélyes átadásából álltak.
A Séta a régi Pozsonyban című előadássorozat idei utolsó rendezvényére a Carlton szállóban került sor. Vendégünk a régi Pozsony egyik legbeavatottabb ismerője, Július Cmorej magángyűjtő volt, aki kitűnő előadásában a pozsonyi kifli péksütemény történetével foglakozott. Az összeállítás tartalmazta a legújabb felfedezéseket a pozsonyi kifliről.
Az ünnepségen tiszteletét tette Szemes Béla, aki „a mai pozsonyi kifli keresztapja”, valamint a szlovák pékszakma kiemelkedő alakja. A pozsonyi kiflit az ő tevékenységének köszönhetően jegyezte be az Európai Unió hagyományos, különleges termékként 2012-ben. Szemes Béla, nagy megtiszteltetésünkre, felajánlotta belépését egyesületünkbe.
Az érdekes előadás után mutattattuk be azt a négynyelvű, ingyenes kiadványt, amelyet a levéltárakból, könyvtárakból összegyűjtött dokumentumok és források alapján állítottunk össze a névadó péksüteményről.
A rendezvény végén az „Aranykifli 2015-2016” díj átadására került sor. Az „Aranykifli” oklevelet 2013-tól ítéljük oda azoknak a személyeknek és támogatóknak, akik a Pozsonyi Kifli Polgári Társulást önkéntesen segítik munkájában.
A díjátadón kellemes meglepetést és nagy örömet szerzett nekünk Iveta Plšeková oklevele. Pozsony főpolgármester-helyettes asszonya köszönetét fejezte ki polgári társulásunknak a Pozsony történelmi emlékeinek felelevenítése terén végzett társadalmi szempontból rendkívül hasznos munkánkért, ezek népszerűsítéséért és a város közösségei közötti kapcsok megtalálásáért. Köszönjük a támogatást, és örömmel várjuk a további együttműködést.
A rendezvényt a Radisson Blu Carlton Hotel és a FantastiCo s.r.o. pékség, támogatta. Köszönjük nekik!
Pozsonyi Kifli PT.
Fotó: Braňo Bibel
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!