Séta a pozsonyi Hegyi Parkban, immár másodszor
A kalandos sorsú Ekoiuventa („Micsurin”) épülete előtt gyülekezett az a közel 80 érdeklődő, akik kíváncsian várakoztak a Pozsonyi Kifli immár másodszor megrendezésre kerülő Hegyi Park városnéző sétájára.
Vezetőink, Kamil Procházka és Ján Vyhnánek bevezetőik után Sabina Barborjak-Galeková helyi városvédő aktivistának adták át a szót. Tevékenységükkel a fentebb említett közösségi központot próbálják megmenteni a pusztulástól, szélmalomharcot folytatva korunk kétes erőivel.
Következő állomásunk a Murmann-magaslaton található Négy oroszlán emlékműnél volt. Kevesen tudják, hogy az első világháborús emlékművet az egykor a Duna-parton álló Mária Terézia-szobor gránit talapzatából készítették.
A Hegyi Parkba a középső kapukon léptünk be. Egyfajta csoda, hogy ez a 22 hektárnyi zöldterület máig megmaradt a város szívében, méghozzá műemlékeivel és ritka növényeivel együtt. Vezetőink előadásai nagyon tanulságosak voltak. A több mint 2 órás kirándulás után mindenki elégedetten távozott Pozsony történelmi zöldövezetéből.
Pozsonyi Kifli PT.
Fotó: Braňo Bibel
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!