Pozsony legjobb szobra

Város
2. április 2019 -

Jó ránézni. Megpróbáltam ebbe a rövid mondatba besűríteni, szubjektív szempontjaim szerint mi kell ahhoz, hogy egy köztéri szobrot jónak nevezzek: legyen jó ránézni. A címért előre is elnézést kérek, a szobor, amelyről szó van, nem biztos, hogy Pozsony legjobb szobra, számomra viszont egyértelműen az. Valószínűleg nincs is olyan, hogy legjobb vagy legszebb szobor.

haj%C3%B3%201

Szóval nem akarok senkire ráerőltetni semmit, a célom pusztán az, hogy finoman beúsztassam a megállapításaimat abba a nagy véleményfolyamba, ami a Pozsonyról szóló diskurzus maga. Valahogy olyanformán, mint ahogy Jaroslav Róna szobra, a Mitikus hajó halad a vízen ‒ vagy inkább a levegőben ‒ a pozsonyi Duna-parton, a River Park mellett. A bronzalkotást 2010-ben leplezték le, és már akkor felkeltette a figyelmemet, egyebek között azzal, hogy szinte semmilyen nyilvános reakciót nem váltott ki. Nehéz is lett volna nagyobb felhajtást kelteni neki, mint amekkora a várban néhány hónappal korábban átadott Svätopluk-szobornak jutott. Felesleges is lett volna, hiszen a szobor nem azért van, hogy botrányt generáljon. De minek is van egy alkotás? Miért állítunk szobrokat? Ismét megkockáztatok egy privát igazságot: azért, hogy legyenek, a fentiek alapján pedig hogy jó legyen rájuk nézni. A Mitikus hajó például számomra azért minősül jó szobornak, mert a fő üzenete az, hogy van. Aztán az, hogy vagyunk. Meg az, hogy volt idő, amikor nem voltunk, és lesz idő, amikor nem leszünk. Mindezek mellett biztos vagyok benne, hogy ahányan megnézik a művet, annyiféle üzenetet olvasnak ki a látványból, és ezeknek még hasonlítaniuk sem kell egymásra. Ha ez tényleg így van, abban az esetben már van egy egzakt bizonyítékunk arra, hogy ez a szobor tényleg jó, és valóban működik.

haj%C3%B3%202

Pozsony nincs hozzászokva azokhoz a köztéri alkotásokhoz, amelyek megengedik a szemlélődőnek ezt a luxust. A főváros köztéri szobrai nagy többségének egyértelmű, elvitathatatlan üzenete van, ezért a helyiek egy része szereti őket, másik része pedig nem, épp ezek miatt az egyértelmű mondanivalók miatt, amelyek legtöbbször valamilyen politikai ideológiát közvetítenek. Nem túlzunk, ha azt írjuk: ezek a művek ráerőltetik üzeneteiket a közönségükre. Gyakran patetikusak (főként a történelmi személyiségek szobrai), vagy afféle cuki turistamágnesek (Čumil, Napóleon), és inkább lefárasztják a szemlélődőt, ahelyett hogy feltöltenék. A Mitikus hajó talán a legemberibb, legegyszerűbb üzenetű pozsonyi szobor. Egy férfi, egy nő, hasában egy gyerekkel, velük egy kutya, alattuk egy hajó, és haladnak, de mégis mozdulatlanok. Mozdulatlanok, de mégis haladnak. Szelesebb időben érdemes megfigyelni, ahogyan a felhők jönnek-mennek a szobor mögött ‒ ez olyan, mintha tényleg a vízben úszna a csónak. A három alak közül egyébként számomra a kutya a legérdekesebb és legrejtélyesebb: a csónak orrában ülve fejét mereven előrenyomja, teljes lényével lesi, hogy mi fog történni, hová mennek, és ott mi vár majd rájuk. A nőalak, ha mozogni tudna, valószínűleg akkor sem mozdulna, befelé figyel, a hasában levő értékes rakományra. A férfi a csónak végében megfontolt mozdulattal segíti a hajó útját, és figyel. Ő a legkevésbé rejtélyes figura, lábszárai számomra kicsit zavaróan vastagok. Az evezőnek megtette volna egy sima, egyenes botféleség is, a végén a péklapátra emlékeztető kerek lap kicsit feleslegesnek tűnik, de nem rontja el az összképet, ráadásul hozzátesz a szobor dinamikájához. Részleteiben időnként kicsit naivnak és patetikusnak érzem, de mindig találok benne valami új üzenetet.

haj%C3%B3%204

Jaroslav Róna a szobor leleplezése után azt nyilatkozta: a megrendelő (ez esetben a River Park tulajdonosa, a J&T Real Estate képviselője) csak annyit mondott neki: csináljon valamit. Ő meg csinált egy szobrot, amely (szerintem) jól sikerült, így sokan levonhatnák a tanulságot: a művészeknek elég annyit mondani, hogy csináljanak valamit. A River Park környékét kitaláló „művésznek” viszont talán érdemes lett volna egy kicsit több instrukciót adni: a komplexum belváros irányába eső széle meglehetősen eklektikus koncepcióról árulkodik: van ott hirdetőtábla, játszótér, két köztéri szobor és egy ottfelejtett földkupac is.

haj%C3%B3%203

Mindezekből talán egyetlen egy a megbocsáthatatlan: hogy a hirdetőtábla a szobor elé került, vagyis nem tudunk úgy szembeállni az alkotással a rakpart füves részén, hogy csak pusztán mi legyünk vele szembe, „közénk áll” a hirdetőfelület. Nem értem, hogy a szobor adatait jelző táblát miért nem lehetett úgy elhelyezni, hogy ne kelljen keresgélni, hanem lássák automatikusan a rakparton sétálók. A megvilágítást is biztosan meg lehetett volna oldani anélkül, hogy a szoborra reflektorokat szereljenek – ez szintén sokat elvesz az élményből. Mindenesetre, ha felépül az új Zuckermandel, és még több élet költözik az egykori Váraljába, talán a Mitikus hajó is nagyobb figyelmet kap, és többeknek jut majd eszébe, hogy ez egy jó szobor, egy jól megválasztott helyen.

Veres István

Támogatóink