Szalay Zoltán: Rómer Flóris, a mesék megmentője. Illusztráció: Lukács Zsolt

Pozsonyi mesék
2019 11 15.

A 2012-ben megkezdett sorozattal nagyszerű feladatot vállalt magára a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás: gyerekekkel, fiatalokkal megismertetni Pozsony történetét és ismert, vagy kevésbé ismert pozsonyiak életét: Kempelen Farkassal indult a sorozat, Fadrusz-dosszié és Lechner Ödön, Bartók Béla és Batka János pozsonyi muzsikamester, Ferdinand de Martinengo, azaz Martinengo Nándor, a híres vívómester is sorra került, de készült már mesekönyv Széchenyiről, a híres-neves bécsi villamosról és olvashatunk pozsonyi zsidó meséket is.

A sorozat e darabját egy közös — Pozsonyban és Győrben egyaránt jelentősnek tartott — hősünkről, Rómer Flórisról írta Szalay Zoltán. A kötetben minden benne van, ami a gyerekekhez közel tud vinni egy különös papot, szerzetest, egy nagyon aktív tudóst: dinók, mesék, álmok, kalandok és hősiesség.

Gaucsík István Rómer születésének bicentenáriuma alkalmából a Honismeretben megjelent Rómer Flóris és Pozsony c. tanulmányát azzal kezdi, hogy „Rómer Flóris fordulatos, az emberi tartásról, eltökéltségről tanúskodó életpályája, személyiségének mélyrétegei és tudományos teljesítménye még sokáig a magyar, de szoros pozsonyi és felső-magyarországi kötődései miatt a szlovák és szlovákiai magyar historiográfiai, művelődés- és művészettörténeti, valamint muzeológiai kutatások homlokterében maradnak.” És tessék, most egy mesekönyvvel sokkal szélesebb rétegekhez lehet közel vinni ezt a 19. századi, sokoldalú tudóst!

Rómer Ferenc 1815-ben született Pozsonyban, szülei gonddal nevelték két fiútestvérével együtt. Német anyanyelve mellett megtanult szlovákul és magyarul is, ami a háromnyelvű városban szinte természetesnek tűnik. 1830-ban a pannonhalmi bencés kolostorba költözött szerzetestanoncnak.

Ez a gyermekkori 15 év három –— tulajdonképpen évezredeket felölelő — érdekes fejezetet kap a könyvben: felvillannak földtörténeti korszakok a sárkánygyíkok meséje révén; Pozsony őstörténete és történeti földrajza a régészeti leletek kapcsán. A mai gyermek fantáziáját bizonyára megfogják a dinók, akik szerettek kocogni a Dunaparton, esetleg bunyóztak — emiatt jött létre a pozsonyi Zerge-hegy is —, a repülő hüllők meg postáskodtak.

Mindjárt az elején egy étvágygerjesztő torta segítségével elevenedik meg a pákosztos kisgyerek, aki szerette a „meséket” és szeretett a dolgok mélyére nézni. Három olyan tulajdonság, ami valóban Rómeré, egész életére, habitusára jellemző volt.  A gondos atya a német anyanyelv mellé elküldi a fiait szlovák és magyar nyelvgyakorlásra, majd feltűnik Pannonhalma a mai korunkba helyezve, hiszen ma is megcsodálhatja a várat, „aki Pozsony felől utazik a Balatonhoz”. Megfogalmazódik a szerzetesség lényege (imádkoznak és dolgoznak), ami kimondva-kimondatlanul meghatározta Rómer tevékeny életét. Egy győri barátjának, Ebenhöch Ferenc kananoknak írt levelében említi is, hogy a rend jelmondata, az „Ora et labora” szerint élt és dolgozott egész életében, csak akkor volt nyugodt este, ha megszolgálta az aznapi kenyerét.

Kazinczy Ferenc bemutatása révén bepillanthatunk a reformkor egyik nagyon fontos, máig ható eredményébe, a nyelvújításba. Beszél a szerző hősünk természettudományos, botanikai érdeklődéséről — vagyis az első kézből kapott mesékről — is, a korabeli oktatás adta klasszikus műveltség mellett, a római kori történetek és mitológiai ismeretek után már sejthetjük is, mi lesz Rómer élethivatása. Még a szerzetesi névadás/névváltoztatás magyarázata is belefér az első öt írott oldalba.

A Bakony lábánál fekvő, a Kazinczy és Guzmics Izidor által Pannonhalmának nevezett szentmártoni kolostorban, illetve Bakonybélben eltöltött szerzetestanonci éveit a szerző a hősében kibontakozó természetszeretettel ábrázolja, nem felejtve ki Rómer rajztehetségének bemutatását sem. A bakonybéli Borostyánkútnál éneklő angyalok népi legendáját és Rómer magasztos érzéseit líraian írta meg A Bakony című könyvében, 1859–60-ban, ami — valljuk be — már nehezen érhető és emészthető a mai olvasónak:  „mai napig is fennmaradt azon jámbor hit, miszerint a régi jobb időkben az apátsági templomból az angyalok éjjelenkint, elragadó égi hangokon zengedezvén az Úr dicsőitésére zsolosmáikat, látogaták ezen szent helyet. […] E szent helyen önkénytelenül vevők le a gyéren áttörő sugarak fényében uszó megváltásunk jele előtt föveginket – és elevenitők összangzó ájtatos dalainkkal e gyönyörü magány csendét.” Ezt a bekezdést úgy tudta Szalay Zoltán lefordítani mai magyarra és gyermeknyelvre, hogy az semmit nem veszített a hangulatából! A mozsárágyút durrogtató Vilmos bácsi pedig Nyuli Vilmos István OSB (1785-1857) lehetett, aki abban az időben Bakonybél levéltárosa volt, vele járták be a papnövendékek a Bakonyt, ahova Rómer gyakran visszajárt. „…szivem csak vissza és vissza csalt ifjukori ábrándim szinhelyére, — megkedvelt Bakonyom ismerős rengetegei közé […] majd a festészet, majd a virány, majd a földtani kutatások vezetének e kedves erdőm közé.” — írta A Bakony bevezetőjében.

A mesekönyv ötödik és hatodik fejezete azoké a Pozsonyban eltöltött éveké, melyeket Rómer élete legszebb időszakaként említ. 1845–1848 között a pozsonyi akadémia tanára, József főherceg nevelője. Tanári pályájának talán legsikeresebb évei, mikor seregestül özönlöttek óráira az érdeklődők más iskolákból is. Rengeteget dolgozik: „Napjaim ugy folynak, mint órák…” — írja, természetbarátokat keres fel Érsekújvárott és Nagyszombatban, kísérletezik, baleset is éri, két hónapig nem mehet ki a városba. Így ír erről Ebenhöch barátjának Győrbe: A rajtam történt szerencsétlenség olly annyit rutíta el képemet, hogy kimenni se mertem… Az egész’ oka egy explosio volt, a’ göreb elrepedt, ’s a’ legerősb kénsavany képembe fecsent.” (1845. dec.)

Saját pénzéből fizeti a kertészt, akivel a pozsonyi Ligetet botanikus kertté igyekszik varázsolni, villámhárítót szereltet a székesegyházra, és halálig tartó szoros barátság alakul ki közte és kis főhercegi tanítványa között. Végighúzódik a könyvben az elejétől egy szál, ami Rómer ismeretterjesztési szenvedélyét, elkötelezettségét mutatja a tanítványaival a természetbe tett kirándulások és a szemléltető oktatási módszerén keresztül. Sőt, a mai egyik legégetőbb probléma és feladat, a természetvédelem is felvillan József főherceg oktatása kapcsán.

Majd egy újabb névváltoztatással kerülünk szembe: Rómer 1848-as Római Ferenccé átnevezésével — mondhatjuk úgy is, Rómer felnőtté válásával. A 7. és a 9-10. fejezetben élete egy fontos állomásával, az 1848–1849-es szabadságharc eszméivel és csatáival ismerkedhetünk meg. Ezt is olyan könnyed összehasonlítással mutatja meg a szerző, hogy az egy kisgyerek számára is érthető: „nem avégett folyt a harc, hogy a polgárok nyáron elmehessenek a Balatonhoz szabadságra, hanem azért, hogy a császár ne csinálhasson velük azt, amihez éppen kedve szottyan.” Olyan egyszerűen, mégis érzékletesen magyarázza meg a szerző, mi a dolga egy utásznak és hogyan harcolt hősünk a szabadságharcban, hogy szinte le sem lehet tenni a talán leghosszabb fejezet közben a könyvet. A kápolnai csata kapcsán Rómerról szóló anekdotával Hermann Róbert hadtörténész kutatásai sem vezettek megnyugtató eredményre, miszerint Rómer az ódon ágyúkból rongyokba, pokrócokba csavart golyókat lőtt volna ki, amelyek tüzes kígyóként megfélemlítették az ellenséget, de egy mesekönyvtől nem várunk történelmi hűséget. Rómer hősiességét ez a Thaly Károlytól származó anekdota-feldolgozás romantikussá, átélhetővé teszi.

A Marcus Aurelius római császárral folytatott álombéli beszélgetés után még két fejezeten át követhetjük a szabadságharc utolsó csatáiban, fogságba esésében és a börtönben. Itt hangsúlyosan megjelenik Rómernek az egyik legfontosabb tulajdonsága, a szabadságszeretet. Fontos pedagógiai célzata is lehet annak, hogy Rómer milyen jól felhasználta az idejét a börtönben (nyelvtanulás, festegetés, ékszerkészítés, könyvkötészet stb.), mégsem lesz didaktikus a szöveg, teljesen természetesnek tűnik, hogy a várbörtönben ilyesmikkel kell elütni a fogság idejét!

A következő fejezetekben kis történetek következnek Rómerről: az elsőt Árpád fejedelem fehéregyházi sírjával kapcsolatban József főherceg meséli a saját gyerekeinek. A másodikat az édesanyja történeteként ismerjük meg, ahol a hatalom képviselői, a zsandárok nevetségessé teszik magukat a tudatlanságukkal. És itt felbukkan és kimondatik Rómernek egy másik fontos tulajdonsága, az igazságkeresés, amelyben álombéli barátja, példaképe, Marcus Aurelius erősíti meg a történet szerint. Ez az igazságkeresés viszi arra a határokon belül és kívül is egyre ismertebb régészt, hogy hamis vélekedéseket, tudománytalan következtetéseket, tudományos „hazugságokat”, álhíreket leplezzen le, nem törődve azzal, hogy esetleg furcsán néznek rá. Ugyan a barátjának, Ebenhöchnek írt leveleiből nem az derül ki, hogy mosolyogva vette volna tudomásul a tudománytalan badarságokat, mert néha bizony elég indulatosan reagált az ilyen hírekre, de ismeretterjesztő szenvedélye, tanári alapállása és udvarias természete segítségével a nagyobb konfliktusokat sikerült elkerülnie ezekben a tudományos összecsapásokban.

Ugyancsak a római császár, Marcus Aurélius biztatja a helyi „mesék” összegyűjtésére, amik legalább annyira értékesek, mint India egzotikus, csodás, elképesztő meséi, és értelmet nyer, megvilágosul Rómernek a maga számára választott jelmondata, a „Szóval és tettel”. Hiszen nemcsak a mesék, mesélő tárgyak összegyűjtését tartja fontosnak az álombéli barát, hanem azok eljuttatását is minél több emberhez: „Így óvhatod meg őket a pusztulástól. Erről kell gondoskodnod.”

És mi ehhez a legalkalmasabb eszköz? Az újságok, a könyvek és egy harmadik nagyon fontos intézmény: természetesen a múzeum és kiállításai. Hiszen Rómer már 1857-ben felismerte és kihasználta a sajtó erejét, a Győri Közlönyt hívta segítségül a bencés gimnázium szertárának fejlesztéséhez. Itt nyomtatták ki fiktív leveleit Ebenhöch-höz a bakonyi kirándulásairól, amikből 1860-ban megszerkesztette A Bakony terményrajzi és régészeti vázlat című könyvét. Felhívásokat tett közzé a vidék vadászatkedvelőihez, rendszeresen tudósított a beérkezett tárgyakról, köszönetet mondott az ajándékozóknak. Olyan jól sikerült az akciója, hogy két év múlva t a győri bencés múzeumot a Császári és Királyi Középponti Bizottmány a környékbeli régiségek gyűjtőhelyéül rendelte, és Rómert nevezte ki a múzeum őrének. 1861-es Budapestre kerülése után is kihasználta az országos sajtót: a Vasárnapi Ujság, A Hon közölte írásait, majd elismertsége növekedésével párhuzamosan egyre gyakrabban jelentek meg hírek arról, hogy ő éppen merre jár, mit csinál. A Győri Közlöny például egy kis hírben közölte, hogy Rómer átutazott vonattal a városon, és a pályaudvaron kikkel találkozott…

Már az 1867-es párizsi és az 1873-as bécsi világkiállítás alkalmából sokat írtak róla, de főként az 1876-os budapesti ősrégészeti kongresszus és a Nemzeti Múzeumban rendezett kiállítás alkalmából nőtt nagyot a tekintélye. Ez a kongresszus hírül vitte a világban a magyar régészet eredményeit, elfogadtatta és beiktatta a régészeti korok közé a rézkort, a Pulszky Ferenc által az 1870-es években meghonosított őstörténeti korszakot, és Rómert a nemzetközi tudományosságban is még elismertebbé tette.

Bízom benne, aki elolvassa ezt a Rómer-mesét, belekóstol a kalandjaiba, kutatásaiba, az érdeklődve fordul majd az életmű, életpálya mélyebb megismerése felé.

Mindezt nagyszerűen megemelik Lukács Zsolt nagyon találó, humoros rajzai.

Csécs Teréz

 

A könyv megvárolható a Pozsonyi Kifli PT. standján (B05) a Fő téren, a városban zajló adventi vásár idején (2019. november 22-tól december 22-ig).

 

Támogatóink