Príspevky autora: janovicek
A Lanfranconi-villa korabeli látképe a Botanikus Kertben, 1920 utáni felvétel. Fotó: a Szlovák Köztársaság Műemlékvédelmi Hivatalának Levéltára, N 15410 Lanfranconi a történelem szerelmeseként megőrizte az eredeti malom boltíves folyosóját a földszinten, az épület főbejárata felett pedig egy történelmi műtárgyat, egy 1766-os keltezéssel és BB monogrammal ellátott kapudíszt helyezett el. 1766-os keltezést és BB monogramot viselő […]
Az R. & J. D. professzionális fotósokat bízott meg azzal, hogy városokat fényképezzenek Európán belül és kívül, különös tekintettel az építészeti nevezetességekre. Már 1894-ben megjelentek „Gruss”, „Üdvözlet” feliratú képeslapjai, miközben a konkurens cégek még mindig metszeteket sokszorosítottak. A Römmler & Jonas Dresden az elsők között kezdte meg a fotográfiák számozását, aminek köszönhetően ma időrendbe tudjuk […]
Schönbauer Mihály aláírása, amelyből kiderül, hogy orvosdoktor és Pozsony vármegye tiszteletbeli orvosa (1816). Forrás: Pozsonyi Városi Levéltár A Schönbauer család Az édesapát, Schönbauer Mihályt (1777–1860) is fiatalon elhalt leánya mellé temették. Viera Obuchová a következőket írja róla az András-temetőről szóló könyvében: „Schönbauer M. nemcsak kiváló ornitológus volt, hanem balzsamozással foglalkozó tudós orvos is. Saját […]
A 31 éves Hubert Henrik a Vendéglősök Lapja címoldalán (1909. március 20.) – grafikusan módosítva A háttér Hubert Henrik 1877. október 12-én született, keresztelőjét hat nappal később tartották a Szent Márton-székesegyházban. Hubert János (*1849, †1882) és Paula (szül. Habermann, *1857, †1925) első gyermeke volt. Szülei és nagyszülei a jó társadalmi és anyagi háttérrel rendelkező […]
Friderica Derra de Moroda egy 1913-ban, Londonban készült fényképen (forrás: Bassano Ltd, NPG x101452, © National Portrait Gallery, London, www.npg.org.uk) Pozsonyi gyökerek 1886. augusztus huszonharmadikán megszólaltak Pozsonyban az esküvői harangok. A Szent Márton-dómban férjhez ment az 1848–49-es szabadságharcba is bekapcsolódó régi magyar nemesi családból származó fiatal magyar művészettörténész, a bécsi születésű Némethy Olga […]
Dušan Pagáč (szül. 1952) a Récsei utca 41. szám alatti ház előtt (Fotó: Braňo Bibel) Az utcát, ahol ez a régi ház áll, nevezték már Récsei útnak, Ratzerdorferstrassénak, volt Februári győzelem utcája (Februárového víťazstva) is, ma pedig Récsei utca (Račianska). A 41. szám alatti bérház önmagában állt, nem messze a csehszlovák legionáriusok szövetkezeti házaitól, az […]
Szent Márton-dóm A Csehországból származó, a Monarchiában több helyen is tevékenykedő művész a 18. század második felében, a város fénykorában Pozsony két legjelentősebb zenekarában játszott. Derűs, közkedvelt személyiség, mindenekelőtt pedig sokoldalú, virtuóz fúvós (főként oboás) és üstdobos, valamint elsősorban az ún. harmoniemusik műfajú (két-két oboára, klarinétra, kürtre és fagottra írt) műveiről ismert, megbecsült zeneszerző volt. […]
A Wolfgang Amadeus Mozart egyetlen pozsonyi (és egyúttal egyetlen magyarországi) látogatásával kapcsolatos elsődleges forrásként atyja, Leopold Mozart levelei szolgálnak, amelyeket barátjának, Lorenz Hagenauernek írt Salzburgba, illetve Johann Jakob Lotter könyvkiadónak Augsburgba. Később maga a 17 éves Wolfgang Amadeus Mozart is írt egy levelet nővérének, Maria Anna Mozartnak. Mozart egy 1763-as festményen, amint a Mária Terézia […]
Motívum egy régi képeslapról – a Mozart testvérek, Wolferl és Nannerl (forrás: Peter Janoviček gyűjteménye) A látogatás történelmi háttere A hatéves Wolfgang Amadeus Mozart, becenevén Wolferl 1762 adventjén érkezett Bécsből Pozsonyba édesapjával, Leopolddal, édesanyjával, Anna Mariával és nővérével, Nannerllel. Nagy sikerek álltak mögöttük, Mária Teréziát elkápráztatták a császári udvarban tartott audiencián, Wolferl pedig […]
Peter Janoviček (1982) publicista, író, a „Z Prešporku do Soľnohradu” (Pozsonyból Salzburgba) című kötet társszerzője, a Pozsonyi Kifli német nyelvű honlapjának (www.pressburgerkipferl.sk) új főszerkesztője (fotó: Braňo Bibel) Kezdjük egy kis visszatekintéssel. Emlékszel még, mikor találkoztál először a Pozsonyi Kifli Polgári Társulással? Nagyon jól emlékszem. 2013 nyarán történt. Osztrák nagybátyámmal, Robert Hofrichterrel német nyelvű […]