Príspevky autora: papp
A 2015-ös Pozsonyi naptár A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás első alkalommal 2014-ben adta ki a Pozsonyi naptárat, amelyben Viktor Benesch amatőr fényképész fotói szerepeltek. Ezek a felvételek a régi, ma már nem létező Pozsonyról, annak mindennapjairól, divatjáról és vizuális kultúrájáról mesélnek. Benesch gazdag fotóhagyatékát a Szlovák Nemzeti Múzeum ‒ Kárpáti Német Kultúra Múzeuma gondozza. […]
A szerzővel Hushegyi Dóra, a Pátria rádió munkatársa beszélgetett, kitérve többek között Fadrusz életére és a könyv megírásának hosszadalmas, ám eredményes munkálataira. Hornyák beszámolt a regény megalkotása mögötti alapos kutatómunkáról, amely a pozsonyi levéltár archívumában talált, eddig feltáratlan dokumentumok átvizsgálásában csúcsosodott ki. A szerző Fadrusznak közel háromszáz levelét találta meg, melyek közül a legtöbb a […]
Az idegenvezető, Reiter Éva az egykoron a kastély lovardájaként szolgáló, mára a Sľuk néptáncegyüttesnek helyet adó épület mellett várta a kis-nagy csapatot. Oroszvár és híres kúriájának története mellett elsősorban annak bemutatására fektette a hangsúlyt, kik voltak a lakói, és milyen kapcsolati szálak fűzték őket össze – hiszen a kastély falai között több viharos szerelmi viszony […]
2023.szeptember 5-én, 18 órakor „Pisztóry-palotabeli előadások a Pozsonyi Kiflivel” címmel elindítottuk előadás-sorozatunk új ciklusát az Óvárosi Kulturális és Művelődési Központ közreműködésével. A Pozsonyi Kifli Pt. alelnöke, dr. Ján Vyhnánek jogász, helytörténész, idegenvezető, a Szlovák Tudományos Akadémia Enciklopédiai Intézetének tudományos munkatársa előadásának mintegy százfős hallgatósága volt. A „Pozsony szülötteinek elfeledett és alig ismert házai” című előadás […]
A városi körút az Aspremont-palota egykori franciakertjéből indult, amelyet ma Medikus kertként ismerhetnek a pozsonyiak. A jelenleg is álló nemesi kúria mellett a parkban megbújó híres Petőfi-szobor is megtekintésre került. A séta következő állomása Grüneberg kefegyáros hajdani rezidánciája és az Ország úton (Radlinského ulica) található gyárépülete volt, amelynek nemcsak mérete csökkent jelentősen az idők során, […]
Megéri Pozsonyi Kifli-tagnak lenni! Polgári társulásunk exkluzív pikniket szervezett tagjai számára egy nem mindennapi helyszínen. 2023. június 28-nak délutánján az 1932-es alapítású Károlyfalui-ági Kenuklubban (Kanoistický klub Karloveské rameno) találkoztunk, eleget téve két tagunk, a Bárány házaspár meghívásának, akik egyúttal a kenuklubnak is régi tagjai. A bőséges étel- és italkínálatból, melynek gazdagságához maguk a résztvevők is […]
2013 óta a Pozsonyi Kifli Pt. nem kevesebb mint 62, nagy közérdeklődést kiváltó előadást szervezett jeles szakemberek bevonásával. Az események átlagos látogatottsága 120 fő volt. A koronavírus-járvány azonban megakadályozta a rendszeres előadások megtartását, így a hagyomány sajnos megtört. De mivel a közvélemény érdeklődése az ilyen típusú rendezvények iránt nem lankadt, a polgári társulás az Óvárosi […]
A főváros múltjával és többnyelvű hagyományaival foglalkozó Pozsonyi Kifli az őszi-téli szezonra több magyar nyelvű városnéző sétát is szervez. A tartalmas és izgalmas programokra minden érdeklődőt szívesen várnak. Legelőször Főúri paloták az egykori városfalon kívül címmel Hornyák István idegenvezető és újságíró tart tematikus városnézést szeptember 3-án (vasárnap). Az hajdani Aspremont-palota kertjéből, vagyis a Medikus kertből […]
Pozsony arculatának kialakításához számos építész, szobrász, kertész (!), várostervező mérnök járult hozzá, s közülük bizony sokaknak a neve szinte teljesen ismeretlen a széles nyilvánosság előtt. Csak az építészetben vagy szobrászatban igazán jártas embernek nem kell magyarázni, milyen szerepet játszott a városkép kialakításában Römisch Ferenc Károly, a Feigler- és a Rumpelmayer-család tagjai vagy a Wimmer Ferenc-Szőnyi […]
Ifj. Papp Sándor, Peter Janoviček, Bolemant Éva A megnyitón elhangzott beszédet itt közöljük: „Tisztelt hölgyeim, uraim, kedves jelenlévők! Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a saját és a „Promenade – Sétatér – Hviezdko” című pop-up tabló-kiállítást megálmodó kollégáim nevében. A kiállítás a 9. Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét keretében a Pozsonyi Kifli Polgári […]
Három város játszott fontos szerepet az életedben, Rimaszombat, Kassa és Pozsony. Melyikben töltötted a legtöbb időt, és melyik áll hozzád a legközelebb? Rimaszombatban kevesebb időt töltöttem, mint a másik két városban eddig összesen, ott húszéves koromig éltem. Kicsit később mentem egyetemre, mint ahogy az szokás. A rendszerváltáskor még munkanélküli voltam. Mázlim volt, hogy nem […]
Egyszer már tetszett! – üzeni jelen írásom címe, és valóban: a kötetben helyett kapott rövidebb-hosszabb esszék már sok olvasói „lájkot” begyűjtöttek internetes karrierjük során, és remélem, hasonlóan nagy népszerűségnek örvendenek majd így, könyv alakban is. A régmúltat kutató, tárgyaló szövegek természetes közege, ha ki lehet ilyesmit jelenteni, a nyomtatott forma. A régi Pozsony iránt érdeklődő […]
Ifj. Papp Sándor, alapitó alapító főszerkesztő. Fotó: Braňo Bibel „Úttörőnek számított az igényesen kiválogatott, digitalizált képek. Ezek a régi pozsonyi felvételek a Facebookra is felkerültek. A sok érdekes cikk mellett e képanyagnak is köszönhető webmagazinunk népszerűsége.” Tizenkét évvel ezelőtt mennyire voltak elterjedtek a régi Pozsonnyal kapcsolatos tartalmak? Az akkori Pozsonyi Újság weboldalán jelentek […]
Bolemant Éva a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alapító elnöke. Fotó: Braňo Bibel „Idén még több energiát fektetünk abba, hogy a szervezet gazdaságilag ne legyen csak pályázatorientált.” Az előző évekhez képest miben lesz más 2023 a Pozsonyi Kiflinél? Idén még több energiát fektetünk abba, hogy a szervezet gazdaságilag ne legyen csak pályázatorientált. Azon dolgozunk, […]
Úgy gondolom, hogy id. Vutkovich Sándor, Szalatnai Rezső vagy Sas Andor, a pozsonyi Petőfi-kultusz egykori kutatói is örömmel hallgatták volna végig vezetőnk, Korpás Árpád városnéző sétáját. Az ügyesen kigondolt útvonalnak, precízen összeállított előadásnak köszönhetően érdekes és tartalmas programban volt részünk. Az ismertebb irodalmi-művelődéstörténeti összefüggések mellett, amelyek Petőfi Sándor és Pozsony kapcsolatáról adtak áttekintést, azonban helytörténeti […]
Forrás: www.skcinema.sk Egy sziget múltját kutatjuk, amely egykor páratlan természetvédelmi terület volt, kőhajításnyira Pozsonytól. Az első dokumentumfilm, amely szép emléket állított neki, Paľo Bielik rendező 1944-es alkotása. A mindössze 16 perces film minden pillanata lebilincseli a nézőt. A stáb tábort vert az Amazóniát idéző vadonban, az operatőr egy többemeletes panelház magasságával vetekedő nyárfán kialakított […]
A Salvator gyógyszertár 1928-ben. Részlet Josefa Hofer fotográfiájából. Forrás: pammap.sk, Pozsonyi Városi Levéltár A patikát 1654 körül alapította Lippay György esztergomi érsek a Káptalan utcai (Kapitulská) jezsuita kollégium ma is álló épületében. A jezsuiták akkor már több éve tevékenykedtek Pozsonyban, az ország egyházi főméltóságaként a rend támogatását feladatának tekintő Lippay pedig 1658-ban azzal a feltétellel […]
A Pozsonyi Kifli Polgári Társulásról tartott előadást egy budapesti idegenforgalmi rendezvényen Korpás Árpád idegenvezető Egyesületünk alelnöke a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Idegenvezetők Világnapja 2023 című rendezvényén a Pozsonyi Kifli kiadványairól (Pozsonyi mesék sorozat, Pozsonyi Naptár stb.), eddigi kültéri kiállításairól (pl. Tour de Pressbourg, Magyar Pozsony), tematikus városnéző sétáiról és egyéb tevékenységéről adott összefoglalót a […]
Petőfi szobra a pozsonyi Sétatéren (ma:Hviezdoslav tér), 1915 körül Alma mater Pozsony jó hírnevét mindig öregbítették kiváló iskolái. Mátyás király idején, 1465-ben alapították az Universitas (Academia) Istropolitanát, amely a pécsi és a budai után a korabeli Magyarország harmadik legrégibb felsőoktatási intézménye lett. Az 1606-ban létrejött evangélikus líceum leghíresebb vezetője a polihisztor Bél Mátyás volt. […]
A Pozsonyi Kifli Pt. elnöke, Bolemant Éva és Peter Janoviček főszerkesztő Žofia Kopálová osztályfőnök meghívására látogatott a pozsonyi Grössling utcában működő Milan Rastislav Štefánik Alapiskola és Óvoda 9. b osztályába. A beszélgetés során a tanulók megismerkedhettek a Pozsonyi Kifli Pt. szerteágazó tevékenységével és könyvkiadásával is – a Pozsonyi mesék című sikeres gyermekkönyv-sorozattal és a 21 […]
Az immár 12 éve működő Pozsonyi Kifli Pt. sikerrel dolgozik céljai teljesítésén, azaz Pozsony történelmi és kulturális értékeinek bemutatásán és védelmén. Ma már a város legnépszerűbb és legaktívabb nonprofit szervezetei között tartják számon. Mivel nonprofit szervezetként működik, bevételei állami és alapítványi támogatásból, adományokból, valamint az Önök 2%-os adófelajánlásaiból származnak. Ezeket a pénzeszközöket a céljai […]
Míg külföldön vegyes volt a visszhangja, az 1920-as évek Csehszlovákiájában gyorsan teret hódított a funkcionalista építészeti stílus. A Bauhausként is ismert funkcionalizmus nem sokkal az első világháború után alakult ki. Bár a nagyhírű, virágzó art deco mellett bontakozott ki, a két stílus eltérőbb talán nem is lehetne. A funkcionalizmusban az épület minden zuga szolgált valami […]
Pozsonynak sincs szégyenkeznivalója, hiszen ahogy a Pressburger Zeitung korabeli száma írja: „A mi Pozsonyunk egy modern szórakoztató egylettel lett gazdagabb, lévén hogy ifjúságunk 1870. február 5-én egy korcsolyázó klub megalapítására vállalkozott.” Az újság 1871-es számában a Pozsonyi Korcsolyázó Klub új jégpályájára invitálják a korcsolyasport kedvelőit, amely csupán egy rövid sétányira, védett helyen, a “Bécsi söröző” […]
Frigyes származását jól szemlélteti néhány név a családfájából. A korábban ugyancsak Pozsonyban élő helytartói pár, Albert Kázmér szász–tescheni herceg és felesége, Mária Krisztina főhercegnő örökbe fogadta Károly főherceget (Mária Krisztina öccse, II. Lipót császár árván maradt fiát), Napóleon később legyőzőjét az asperni csatában (1809). Károly fia, Albert, aki a custozzai csatában (1866) diadalmaskodott az olaszok […]
Az „Aranykifli” díj odaítélésének hagyománya 2013-ra nyúlik vissza, amikor először mondtunk köszönetet a munkánkat és küldetésünket segítő önkénteseknek és támogatóknak. Legutóbb 2019-ben találkoztunk így, nem is sejtve, hogy a következő alkalomra vis maior miatt éveket kell majd várnunk. Annál több energiát fektettünk az idei „Aranykifli 2022” megrendezésébe, amely 2022. december 8-án zajlott a Prímási palota […]
A BIBIANA nemzetközi gyermekművészeti ház nem kevesebb mint hét különféle versenyt és díjat hirdet meg évente. 1991 óta Az év legszebb gyermekkönyve mellett Az év legjobb gyermekkönyve díját is kiosztják, mindkettőt évszakok szerinti kategóriákra osztva. A szakmai zsűri két szervezet, a BIBIANA nemzetközi gyermekművészeti ház és az IBBY (International Board on Books for Young People, […]
Pozsony központjában javában tart már a nap mint nap tömegeket vonzó 2022-es karácsonyi vásár, melynek látogatói két év kényszerszünet ismét hamisítatlan ünnepi hangulatot, barátokat, fényeket, díszeket, illatokat, finomságokat és ajándékokat találhatnak a Fő téren (Hlavné námestie). Az eseményen a Pozsonyi Kifli Pt. immár hagyományosan saját standdal vesz részt, amely idén az Óvárosháza tornya alatt, a […]
Két év után újra részesei lehetünk Pozsony egyik legnagyobb rendezvényének. A Pozsonyi Kifli standja ezúttal a városi karácsonyfa mellett található, a Városház utcával (Kostolná ulica) szemben. Önkénteseinkkel egy hónapon keresztül mindenkit szeretettel várunk a pozsonyi Fő térre (Hlavne námestie). Látogassanak meg bennünket! Pozsonyi Kilfi Fotó: Braňo Bibel
A Pozsonyi Naptár A jövő évi naptárt a régi Pozsonyt ábrázoló gyönyörű akvarellekből állítottuk össze, amelyek a város egyik kiemelkedő népszerűsítője, Lehel Zsolt idegenvezető és oktató ajándékaként kerültek birtokunkba. Aquarelle (1928–1963) A régi Pozsony „nyitott műtermei”, a rajziskolák fontos kulturális és közművelődési szerepet töltöttek be a város életében. Növendékeik számos műve Pozsony olyan […]
Bár a példányok fele már elkelt, a Pozsonyi Kifli Pt. raktárában még van elég belőlük. A kötet, amely minden bizonnyal nagyszerű ajándék lesz a pozsonyi családok karácsonyfája alatt, egyszerűen megrendelhető a Pozsonyi Kifli Pt. webáruházából: https://pozsonyikifli.sk/termek/fotoalbum-regi-pozsonyiak-vagyunk-my-sme-stari-presporaci-wir-sind-alte-pressburger/ Az interneten rendelt kiadványokat postázzuk, de személyesen is átvehetők irodánkban, Pozsony központjában, a következő címen: Rajská 15. (3. emelet). […]
A szuperlatívuszok könyve A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás összeállításában és kiadásában megjelenő „Régi pozsonyiak vagyunk” című, egyedülálló kötet 21 történetet tartalmaz a régi Pozsonyból. Minden egyes fejezete egy-egy pozsonyi polgár egyedi, autentikus elbeszélése családja történetéről, illetve szülővárosához fűződő kapcsolatáról. A személyes szövegeket az adott család régi albumaiból származó, többségükben még publikálatlan, patinás fényképek sokasága […]
Az évek múlásával azonban egyre erősebb lett a társadalmi nyomás – Pozsony egyébként nemegyszer megosztott lakossága ebben a kérdésben ritkán látott módon egyesült. A nemzetiségnek nem volt jelentősége: német, magyar, szlovák, zsidó egyaránt elvesztett valakit a háborúban, és szerettek volna egy olyan helyet, ahol méltóképpen tiszteleghetnek halottaik emléke előtt. Végül 1925-ben rátermett emberek vették kezükbe […]
Az idegenvezető hangsúlyozta, nem klasszikus sétát tart, hiszen a Pozsonyi Kifli rendhagyó, saját élményeken, benyomásokon alapuló városnézést kért tőle. Ennek ellenére az olykor humoros, néha meg szomorú pozsonyi történetek nagyon sok információt tartalmaztak a város múltjával kapcsolatban. Sétánk a Szárazvámra, a Védcölöp utcára és az evangélikus negyedre terjedt ki. Köszönjük a Brogyányi Mihálynak a rendkívül […]
Az aradi vértanúk emléknapján tartott koszorúzás előtt Görföl Jenő kalauzolta az érdeklődőket. A helytörténész hosszú évek óta foglalkozik a 1848/49-es szabadságharc résztvevőinek emlékhelyeivel. Nevéhez a témával kapcsolatos több fontos dokumentációs munka is kötődik. „A kecskekapui evangélikus temetőben a pozsonyi magyarságnak és az evangélikusságnak nagyon sok jeles képviselője pihen. Mi most azoknak a sírjait látogatjuk meg, […]
Mivel a kampány közel 3 hét múlva fejeződik be, még lehetőségük van a kiadványt pénzadomány formájában előre megvásárolni (előjegyezni). Ezzel nagyban megkönnyítik a munkánkat, hiszen így e nehéz időszakban jobban tudunk tervezni. Hogyan segíthet? Online támogatással a StartLab webhelyen. Közvetlen támogatással: előre kifizetheti Pozsonyi naptárát személyesen a Pozsonyi Kifli Pt. irodájában (Rajská 15.). Hívjon a következő számon: +421903735513. Emial: pozsonyikifli@pozsonyikifli.sk Tájékoztassa […]
A pozsonyi idegenvezetők akkreditált képzésében is részt vevő, hatalmas lexikális tudását minden sétáján és előadásában maximális mozgósító Vyhnánek a többi közt szólt Ludwig von Höhnelről. E tengerésztiszt és utazó tagja volt annak a gróf Teleki Sámuel vezette expedíciónak, amely során 1888-ban felfedezték a Rudolf- és a Stefánia-tavat (ma Turkana-tól és Csev-Bahir-tó). Több más jeles személyiség […]
A 2022. szeptember 22-i zord időjárás ellenére kisebb csapat gyülekezett a dévényi vár kapujánál. Nagy örömünkre vidékről és még a magyarországi Solymáról és érkeztek vendégek. Hornyák István idegenvezető érdekesen mutatta be a várat, amely ott magaslik, ahol a Morva folyó a Dunába torkollik. Megismerkedhettünk a történelem előtti időkben is lakott Dévény múltjával. Káprázatos panorámában tárult […]
Lehel Zsolt A 2023-as Pozsonyi naptárat a régi Pozsonyt ábrázoló gyönyörű akvarellekből állítottuk össze, amelyek a város kiemelkedő népszerűsítője, a lektor, idegenvezető és eseményszervező Lehel Zsolt ajándékaként kerültek birtokunkba. A 2023-as Pozsonyi Naptár Az anyagot felajánló Lehel Zsolt 1982-ben Husvéth Béla segítségével gyűjtötte össze a páratlan akvarelleket, amelyekről fotódokumentációt is készített. A 45 darab diapozitív […]
A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás összeállításában és kiadásában megjelenő „Régi pozsonyiak vagyunk” című, egyedülálló kötet 21 történetet tartalmaz a régi Pozsonyból. Minden egyes fejezete egy-egy pozsonyi polgár egyedi, autentikus elbeszélése családja történetéről, illetve szülővárosához fűződő kapcsolatáról. A személyes szövegeket az adott család régi albumaiból származó, többségükben még publikálatlan, patinás fényképek sokasága gazdagítja. A családi fotóalbumok […]
Az ajándékozó 1982-ben Húsvéth Béla segítségével gyűjtötte be és fényképezőgéppel is dokumentálta a látványos akvarelleket. Az anyag (egy kézirat és 45 darab diapozitív) eddig Lehel Zsolt fiókjában pihent. A helytörténeti szempontból is nagyon értékes gyűjtemény egyebek mellett múlt századi pozsonyi akvarellek diapozitívjait tartalmazza. A képek a pozsonyi amatőr festészet képviselőitől, Kecskeméthy Editől és Húsvéth Bélától […]
A rendezvényt a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás nevében megnyitó Bolemant Éva üdvözölte a közönséget, majd köszönetet mondott a szponzoroknak, partnereknek és mindazoknak, akik a StartLab platformon támogatták a projektet, hiszen nélkülük ez a könyv nem láthatott volna napvilágot. Ezt követően Michal Tallo költő, műfordító beszélgetett a szerzőkkel. Jana Juráňová érdekességeket osztott meg a közönséggel […]
Zuckermandel önálló településként jött létre a 16. században. A mohácsi csata után Ferdinánd király a pozsonyi várat tette meg magyarországi székhelyéül, és át is építtette. Ez sok iparost vonzott a városba, akik a vár közelében, a Dévény (Devín) és Marchegg felé vezető fontos kereskedelmi út mellett telepedtek le. Ennek a kereskedelmi útvonalnak köszönhetően fellendült a […]
A több mint húsz érdeklődőt vonzó, egyesületünk alelnöke, Korpás Árpád tartotta városnéző séta két eső közé „ékelődött”. Az idegenvezető a Grassalkovich-palota előtti Hodža térről indult el, hogy felidézze az 1880-as évek első felében formálódó iskola történetét. A Pozsonyi Városi Múzeum előtt például szólt azokról a reformkori kezdeményezésekről beszélt, amelyek a pozsonyi mestereknél szolgáló inasok, tanoncok, […]
A séta során több örömteli tényre is fény derült: 1. A koronavírus sem ölte ki a pozsonyiakból városuk megismerésének vágyát – a sétának mintegy 80 résztvevője volt. 2. Lehel Zsolt ismét bebizonyította, hogy az idegenvezetők legjobbjai közé tartozik. Magával ragadó, információkban gazdag előadásával felejthetetlen élményt szerzett a résztvevőknek. 3. A virágvölgyi templom plébániája nagyvonalú házigazdának […]
Házigazdánk a lóversenypálya egyik vezetője, Ján Valtýni volt. Szívélyes kalauzolásával és színvonalas előadásával szinte elvarázsolta a résztvevőket. Elkísért bennünket Ivan Uhrovčík, a „pozsonyi lóversenyek nagy ismerője” is, aki személyesen részt vett a ligetfalui pálya létrehozásában. A séta elején érdekességeket tudhattunk meg a pozsonyi lóversenyek történetéből. Végigsétáltunk a pályán, megtekintettük az akadályokat és a gátakat. Bepillanthattunk […]
A posta kezdetei a mai Szlovákia területén az 1552–53-as időszakig nyúlnak vissza. Ekkor szervezte meg Taxis Mátyás (Matthias Taxis) az első postajáratot, amely elkerülte az oszmán fennhatóság alatt álló területeket. Útvonala Bécsből Pozsonyon és Kassán át Nagyszebenig (Sibiu) vezetett. A császári és királyi Magna Via postajáratnak 22 állomása volt a mai Szlovákia területén. A […]
Az egykori osztrák Feldsbergben (ma Valtice – Csehország), szarvasmarha-tenyésztő családba született művész nagyon élvezhette a zenetanulmányokat, hiszen már 16 évesen zeneelméleti értekezéseket, orgonagyakorlatokat és zeneszerzési instrukciókat másolt (két ilyen értekezés maradt fenn, Giacomo Carissimié és Johann Joseph Fuxé). Jó zeneelmélet- és zeneszerzéstanára lehetett, vélhetőleg Franz Anton Becker orgonista és tanár személyében. 1767-ben vagy talán valamivel […]
2022. augusztus 9-én, kedden a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás ünnepélyesen megnyitotta a Régi Vásárcsarnok Szövetség és a Pozsonyi Fővárosi Intézet közreműködésével készített új, szlovák-angol nyelvű panelkiállítását, amelyet Bianka Čajová és Michaela Koklesová „Sprievodca Živým námestím” (Útikalauz az Élő térhez) című, a Pozsonyi Fővárosi Intézet gondozásában megjelent kötete alapján állítottak össze. A kiállítás készítői […]
A Pozsonyi Kifli alelnöke, Korpás Árpád idegenvezető 2022. június 12-i sétáján a rekkenő hőség ellenére is több mint ötvenen vettek részt. Ha a helyzet engedi, a társulás idén további magyar városnézéseket is tervez, amelyekkel kapcsolatban a www.pozsonyikifli.sk oldal Eseménynaptár rovatában tájékozódhatnak az érdeklődők. Pozsonyi Kifli Fotó: Braňo Bibel
Új mesénk sikeres kampánya a StartLab platformon Mindössze 25 napra volt szükség ahhoz, hogy a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás támogatóinak jóvoltából a teljes célösszeg összegyűljön a SO SALVÁTOROM című új mesekönyvünk megjelentetésére. A neves író, Jana Juráňová tollából származó szöveget a tehetséges illusztrátor, Lucia Žatkuliaková rajzai teszik még élvezetesebbé, aki a legendás Fekete lyukak […]
Pozsonyi Kifli Foto: Braňo Bibel
A SO SALVÁTOROM a tizenhárom éves Cecilka és nagymamája, „bab – Inka” mai Pozsonyban játszódó története. Csatlakozzon a nagymama és unokája sétájához a városban és annak történetében! A kötet gyermek és felnőtt olvasói egyaránt érdekességeket tudhatnak meg nem csupán magáról a ma már kultikusnak számító Szalvátor gyógyszertárról, hanem a várost alakító személyekről és eseményekről is. […]
Pozsony 1563-tól 1830-ig volt a magyar királyok koronázóvárosa, és 1848-ig számított a történelmi Magyarország fővárosának, pontosabban a legfőbb kormányzati szervek székhelyének. A városnak máig fontos szerepe van a magyar nemzeti és történelmi tudatban, művelődéstörténetben. A 2021-es népszámlálás során Pozsony 475 503 lakosából 11 297 (2,3 százalék) tüntette fel a magyart egyedüli nemzetiségként. A pozsonyi […]
Johannes Kühmayer. (Johannes Kühmayer archívuma) A Šafárik (az egykori András király) téri Kacsás szökőkút a pozsonyiak számára fogalom. Önt milyen viszony fűzi hozzá? Johannes Kühmayer: Nagyon közeli, hiszen a szökőkút fontos része a családom történetének. Robert Kühmayer szobrászművész alkotása, akinek unokaöccse – az én nagybátyám –, Ivan Kühmayer nyolc-kilenc éves korában modellt állt a […]
Az Erdődy lovarda. L. Kalman gyűjteménye. A 18. század végétől az Erdődy lovardaként ismert épület állt itt. Egy nagy főúri kerthez tartozott, amely a Günther Vilmos utcától messze felszaladt a környékbeli lejtőkre. A kör alaprajzú épület a jellegzetesen domborodó tetejének köszönhetően már távolról látható volt. A 19. században a nagy kertet fokozatosan nyesegették, és […]
A régi Váralja egyik fontos maradványa: a halászok céhének épülete a Žižka utca déli oldalán. Az épületben az ismert éttermet 1973-ban nyitották meg, és kisebb-nagyobb megszakításokkal máig üzemel. Hipermodern új Pozsony a 80-as években: az átépített Szabadság tér a szökőkúttal és a virágokkal, háttérben a Szlovák Műszaki Egyetem (STU) Gépészmérnöki karának épületével. […]
A könyv szerzője Viera Kamenická 2022. április 28-án, csütörtökön kora este a Szlovák Nemzeti Múzeum – Zsidó Kultúra Múzeuma épületében ünnepélyesen bemutatták Viera Kamenická „Chaszam Szófer, a pozsonyi csodarabbi” című új kötetét, amely a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás gondozásában, a díjnyertes „Pozsonyi mesék” című sorozatban jelent meg. Bolemant Éva és a könyv grafikusa […]
A „Nagy Baťa” áruház 1931 körül. Október utolsó napján volt kereken kilencvenéves a „Nagy Baťa”, Pozsony első áruházainak egyike, a város két háború közötti funkcionalista építészeti metamorfózisának szimbóluma. A zlíni kereskedőmágus udvari építésze, Vladimír Karfík által tervezett áruház felépítése azonban korántsem volt egyszerű dolog. Baťának a lakosság nagy része, valamint a műemlékvédelmi hivatal tiltakozásával […]
Kültéri kiállítás a pozsonyi Redut elött A pandémia miatti korlátozó intézkedések feloldásának köszönhetően a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás megújíthatta a város lakosait és látogatóit megszólító tevékenységét. A Szabó Réka, ifj. Papp Sándor, Ján Vyhnánek összetételű kurátori csapat elkészítette a Pozsony utcáin rendezett, rendkívül népszerű kültéri kiállítássorozat újabb darabját. A „Tour de Pressburg – szoborvándorlás […]
A szőlők, rétek, kisebb erdők borította Szamárhegy arról kapta nevét, hogy egykor szamarak legeltek rajta. Az állatokkal bőrtömlőkben ivóvizet szállítottak a Várba a közeli forrásokból. Így oldották meg az ivóvízellátást egészen a 18. század közepéig, amikor is megépült a pozsonyi születésű Kempelen Farkas által tervezett vízvezeték. A Szamárhegy oldalsó, egykor a Haubnerberg nevet viselő […]
A cukrászok (conditor, dulciarius, zuckerbäcker) mestersége a munka és az alapanyagok jellege miatt ritkának számított, ellentétben az egyéb élelmiszeripari mesterségek művelőivel, pl. a mészárosokkal, pékekkel, molnárokkal, amit a szervezettségük is tükrözött. Bár az első említések a cukrászok céhbe tömörüléséről a mai Szlovákia területén a 16. századból származnak (Lőcse – Levoča), az újkor teljes időszakára az […]
Könyöki József pozsonyi reáliskolai tanár, a múzeum első igazgatója. Portrébüszt, Rigele Alajos 1897-es alkotása, fotó: a Pozsonyi Városi Múzeum levéltára (válogatás) – epoximásolat az Óvárosházában működő Várostörténeti Múzeumban (eredeti a Pozsonyi Városi Galériában) Könyöki 1861-ben telepedett le Pozsonyban, ahol 1897-ig az Állami Főreáliskola rajztanára volt. A város és környéke emlékezetpolitikájának meghatározó alakjai közé […]
A pandémia időszaka után egyre több kulturális és művészeti intézmény nyitja meg kapuit ismét a nagyközönség előtt. A Pozsonyi Kifli Pt. most egy egyedülálló kiállításra invitálja tagjait és pártolóit. A Pozsonyi Városi Galéria 2018-ban együttműködésbe kezdett a Budapesti Történeti Múzeummal és a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel, melynek célja a Magyarországon – rövid ideig Pozsonyban is – […]
Juraj Šedivý professzor és dr. Ivan Chylák bemutatja a Tbiliszi Utcai Alapiskola diákjainak, hogy milyen érdekesek lehetnek a családi archívumokban megbúvó régi fényképek és iratok. A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás partnerként kapcsolódott be a „Családi archívumok, avagy mit éltek át (déd)nagyszüleink” elnevezésű új iskolai projekt kísérleti évfolyamába, amelyben a Récse (Rača) városrészben, a Tbiliszi (Tbiliská) […]
Egyesületünket tizenegy évvel ezelőtt azzal a céllal alapítottuk, hogy ápoljuk és bemutassuk Pozsony hagyományait, történelmét és kultúráját. A munkánkkal kapcsolatos visszajelzések arról tanúskodnak, hogy sikeresen teljesítjük, amit vállaltunk. Rengeteg a tervünk, és energiánk is van a folytatáshoz. Mivel nonprofit szervezetként működünk, bevételeink állami és alapítványi támogatásból, adományokból, valamint az Önök 2%-os adófelajánlásaiból származnak. Ezeket a […]
Mivel a járványhelyzet miatt idén a szokásos karácsony előtti Jó piacot sem lehetett megrendezni, ennek a kiállításnak az apropóján járhatjuk végig a szokásos útvonalat, amely sok érdekes információval szolgál arról, mire képes egy piac, és mi mindent tud adni tíz év során egy utcának, egy városnegyednek, egy városnak vagy éppen egy közösségnek. „Visszaemlékeztünk a kezdetekre, […]
A felvételt, amelyet akkor az az ismeretlen fényképész készített 1931-ben, mai napig őrzi a Pozsonyi Városi Levéltár. A Pozsonyi kifli polgári társulás vezetősége ezt a felvételt választotta illusztrációként a 2022-es Pozsonyi naptár március hónapjához, hogy emlékeztessen azokra az időkre, amikor Pozsonyban még álltak az épületek, amelyek őrizték a hely szellemét – az egyedülálló pozsonyi genius […]
A látkép, amit a naptár első, januárhoz kapcsolódó fényképe ábrázol, a Komenský Egyetem Šafárik téri épülete felől volt látható valamikor 1935 körül. Vagyis akkor, amikor a František Krupka által eredetileg a pozsonyi állami áruház számára tervezett épületet az akkori kormány a Komenský Egyetemnek adományozta. A Dosztojevszkij sor (Dostojevského rad, azelőtt Justi sor) és a Pribina […]
Átvételi hely Pozsonyi Kifli Pt. Rajská u. 15., bejárat a Cintorínská felől Pozsony (alagsor, tárgyaló) Átvételi idő 2021. december 8. és 2021. december 22. között minden szerdán, csütörtökön és pénteken, 13 és 18 óra között. Kapcsolat +421 903 735 513, pozsonyikifli@pozsonyikifli.sk Pozsonyi Kifli
Már megvásárolható a 2022-es Pozsonyi naptár A 2022-es Pozsonyi naptárat megvásárolhatja személyesen vagy webáruházunkban, a https://pozsonyikifli.sk/eshop/ címen. – A megvásárolt naptárakat a kívánt címre postázzuk, de személyesen is átvehetők – tájékoztatott Bolemant Éva. Átvételi hely Pozsonyi Kifli Pt. Rajská u. 15., bejárat a Cintorínská felől (alagsor, tárgyaló) Átvételi idő 2021. december 8. […]
A könyv tartalma több éves kutatómunka eredményeként gyűlt össze. Bizonyos formában egy születésnapi ajándék, amellyel a fennállásának tavaly tizedik évfordulóját ünneplő Pozsonyi Kifli Polgári Társulás kedveskedik közönségének: a Pozsony története iránt érdeklődőknek. Mivel a város gasztronómiai múltjában és régi hírnevében a mákos és diós patkók kiemelt szerepet játszottak, 2010-es alapítása óta a társulás is kiemelten […]
„Komoly veszteség a Pozsonyi Kifli számára” „Szinte az utolsó pillanatban döntött a város vezetése a fokozódó járványhelyzet miatt arról, hogy elmarad az idei vásár is. Ez nagyon szomorú hír volt számunkra, hiszen már konkrétan tudtuk, hol lesz megtalálható a standunk a pozsonyi Fő téren. Önkénteseinkkel együtt már az időbeosztásokon dolgoztunk, örültünk, hogy újra együtt […]
A tanácskozás résztvevői: Buza Zsolt lelkész – Pozsonyi Református Egyházközség; Samarjay Zoltán mérnök – pozsonyi magyar evangélikus gyülekezet; Jégh Izabella elnök – Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya; Görföl Jenő – Petőfi Emlékmű Bizottság; Nagy Zsolt – Pozsonyi Magyar Szakkollégium és Diákhálózat; Bolemant Éva, Korpás Árpád – Pozsonyi Kifli Polgári Társulás. A kezdeményezést támogatásáról biztosította Molnár Tamás, […]
Schmidt Ferenc 1874. december 22-én született a vásártéri Reidner-féle házban, amelynek a helyén ma a Kulturális Minisztérium épülete áll a Szlovák nemzeti felkelés terén. Atyja, id. Schmidt Ferenc (1848–1910) fuvarozócéget vitt. Anyja, Ravasz Mária (1853–1931) Szakolcáról (Skalica) származott, de mivel árvaságra jutott, pozsonyi rokonai nevelték. Ferencnek két húga volt: Mária és Emma. A Reidner-féle ház […]
A díjakról szakmai zsűri döntött, amelyben két szervezet képviselői kaptak helyet. Az egyik a BIBIANA Nemzetközi Gyermekművészeti Ház, a másik az IBBY szlovákiai szekciója (International Board on Books for Young People, azaz a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa). Ez a kormányzatoktól független szervezet az UNESCO mellett működik. A zsűri tagjai sokéves szakmai tapasztalattal bíró szakemberek. “A kiadók […]
Különleges fotográfiák és dokumentumok a Pozsonyi Városi Levéltárból Az új Pozsonyi Naptár anyagai a Pozsonyi Városi Levéltár gyűjteményéből származnak. „2022-es naptárunkba városunk egyik legrégebbi intézménye, a Pozsonyi Városi Levéltár gyűjteményét néztük át munkatársainak segítségével. Bár anyaguk változatosságának bemutatása 12 képben lehetetlen, a közel 100 éves városábrázolások mellé az érdekes, fontos vagy látványos dokumentumokból […]
Anton Zimmermannt 1741. december 27-én keresztelték meg a sziléziai Breitenauban (Široká Niva, ma Csehország), tehát a karácsonyi ünnepek alatt születhetett. Az éppen akkor zajló első sziléziai háború miatt csak később jegyezték be az anyakönyvbe, melynek másolatában nem is szerepel a neve, ami megnehezítette a származásával kapcsolatos kutatást. Tobias és Elisabeth Zimmermann harmadik gyermekeként jött a […]
Van azonban egy olyan pozsonyi szobrász, aki talán nem tartozik a szobrászművészet élvonalba, de a maga korában megkerülhetetlen volt a városban a díszítő szobrászat, a templomi szobrok és egyéb szakrális alkotások vagy síremlékek készítése terén. Ő Brandl Antal, aki Csehországból került Magyarországra, és Pozsonyban élte le élete legnagyobb részét. – Nézzük azonban sorjában, hogy is […]
Scherz Fülöp pozsonyi kereskedő családja. Forrás: https://www.webumenia.sk/dielo/SVK:TMP.28 Vaszojai Scherz Fülöp kétszer nősült. Az első házasságából három fia, a másodikból kilenc gyermeke született. Az első frigyből született Scherz Károlyt (1807–88), a későbbi pátert, eleve papnak szánták. Zuckermandelben, a Váralján, ahol 23 évig volt káplán, a városrész lakóinak hagyománya a „szegények atyjaként” tartotta számon. Már életében legenda […]
Mióta lakik ebben a házban? Amióta a világon vagyok. 1940-ben születtem. Talán csak azok a hetek jelentettek kivételt, amikor a frontvonal Pozsonyhoz közeledett: akkor kitelepítettek minket az Erdőhátra. Elefánty nagyapja még élt akkor? Igen. Az Elefántyak elszegényedett nemesek voltak, a Nyitra melletti Felsőelefántról (szlovákul Horné Lefantovce) származtak. Korábban birtokaik lehettek ott, ám idővel az […]
A szervező, az A4 – Kortárs Kulturális Társulások Asszociációja Polgári Társulás, mely az YMCA épület egykori, később színházi célokra átalakított, tornatermét használja székhelyül, e napon két panelbeszélgetést is szervezett. Az elsőben a beszélgetőpartnerek az épület történetével foglalkoztak. A második beszélgetés folyamán a jelenlévők megismerkedhettek az YMCA jelenlegi állapotával és a jövőbeni tervekkel. Mindeközben sor került […]
A sétánk ugyan időben messziről indult, amikor a dóm előtt az első összefüggő magyar nyelvemlékről, a 18. században itt felfedezett, de a 12. században másutt keletkezett Halotti beszédről volt szó, de mintegy két óra alatt sikerült legalább vázlatosan számba venni azokat a személyiségeket, akik a 20. század első harmadával bezárólag a pozsonyi belváros különböző […]
Murmann József Árpád portréja a pozsonyi Bezděk Galériában 1931-ben rendezett szerzői kiállításának meghívóján Forrás: Pozsonyi Városi Galéria A festő és szobrász Murmann személye hosszú időn át a szlovák művészettudomány perifériáján maradt. A szlovák művészettörténészek csupán a 20. századi szlovákiai művészet legújabb tudományos szintéziseiben jutottak el munkássága méltó értékeléséhez. Murmann, aki a modern szobrászat első képviselőinek […]
Margita Matrková (fotó: Braňo Bibel) Szakolcáról (Skalica) származó édesapja egy biztosítótársaságnál dolgozott. Pozsonyi születésű édesanyja egész életében háztartásbeli volt. Apja az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után költözött a városba. A fiatal állam új hivatalai és szervezetei ugyanis szlovákul beszélő dolgozókat kerestek, amiből hiány volt. Édesapja, mivel tudott szlovákul, gyorsan elhelyezkedett az Első Szlovák Biztosító alkalmazottjaként […]
A síremléken Könyöki Józsefén kívül Könyöki Laczkovich Ida és Könyöki Ferenc neve is szerepel. A leleplezés előtt Korpás Árpád idegenvezető, a Pozsonyi Kifli alelnöke tartott magyar nyelvű sétát a műemlék sírkertben, ahol Könyöki mellett számos jeles családra, személyiségre hívta fel a érdeklődők figyelmét. Az ezt követő ünnepségen Venyercsan Pál, a Magyar Kulturális […]
A Fő tér születése a 13. századra vezethető vissza. A teret a város rangos polgárainak tulajdonában lévő házak övezték. Az a ház sem volt ez alól kivétel, amelynek helyén ma az egykori bankpalota áll. A feljegyzések szerint az első előkelőség, aki egy időre itt szállt meg, a mohácsi csatában 1526-ban elesett II. Lajos király özvegye, […]
Ilyen volt például Az Üstökös, a Bolond Miska vagy a Deák-párt élclapjának számító és Ágai Adolf nevével fémjelzett Borsszem Jankó. Ez utóbbi hasábjain olyan – idővel fogalommá vált – karakterek öltöttek alakot, melyek bizonyos társadalmi rétegeket, típusokat voltak hivatottak megjeleníteni, illetve karikírozni. Ezek a figurák képesek voltak bizonyos mértékig prezentálni a magyar társadalom sokrétűségét, hiszen […]
Itália gyermeke A tájainkon egzotikusan hangzó név olasz eredetet sejtet. Enea Grazioso Lanfranconi 1850-ben született a lombardiai Pellio Intelviben, jómódú családban. Húszéves korától Pozsonyban élt, ahová apjával érkezett. Valódi reneszánsz ember volt: mérnök, vállalkozó, feltaláló, amatőr régész, műgyűjtő, szótáríró (kilencnyelvű, 302 oldalas szótára kéziratban maradt). Emellett lelkes és áldozatkész mecénás, több egylet, társulás tagja. Lanfranconi érdemeit […]
Végigmegyünk a Duna-parton; átmegyünk propellerrel a Ligetbe; fölmegyünk a Zerge-hegyre; a Mély úton át a Hegyi parkba; kimegyünk a Vaskútra, Dévénybe, a kertbe, a strandra – ezek a szófordulatok, helyszínek évszaktól függően rendszeresen elhangzottak gyerekkoromban, ha hétvégi vagy szünidei programról esett szó. Mondhatni ez is a hagyomány részét képezte – ha változtak is a körülmények, […]
Zuzana Godárová, aki a megnyitót vezette, üdvözölte Bolemant Évát a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás elnökét és Jana Vašákovát a Régi Vásárcsarnok Szövetség csapatának tagját. A projekt koncepciójának és koordinációjának felelősei ifjabb Papp Sándor és Bolemant Éva voltak. A látványtervről és a grafikai munkálatokról Szabó Réka gondoskodott. A kiállítást Peter Janoviček kurátor nyitotta meg […]
Fa horogkereszt a dévényi várrom ormán.Képeslap a második világháború idejéből, amely felkeltette a cikk szerzőjének érdeklődését Dévény ezen időszaka iránt. (Forrás: a szerző archívuma) Történetünk 1938. március 12-én kezdődik, amikor a Wehrmacht katonái átlépték az osztrák határt, és ezzel megkezdődött az Anschluss, azaz Ausztria hozzácsatolása a Harmadik Birodalomhoz. Az ország Ostmark néven a Német Birodalom […]
A budapesti Országos Széchenyi Könyvtár nemrég eljuttatott a Pozsonyi Kifli Polgári Társuláshoz egy fotót, melynek hátlapján a következő kézzel írt szöveg olvasható: „Csehek garázdálkodása a honvéd szobrokkal”. A felirat és a képen látható szobrok alapján sikerült beazonosítani, hogy a kép a hadtestparancsnokság bejáratánál 1913-ban felállított két Rigele-honvédszobrot dokumentálta, sajnos már csak megcsonkított állapotukban. Az 1919-ben […]
Pozsony sorsa végül Napóleon deutsch-wagrami és znaimi (Znojmo) győzelme nyomán dőlt el. A znaimi fegyverszünet értelmében a város a végleges békeszerződés megkötéséig a francia demarkációs vonal része lett. A béketárgyalások elhúzódása következtében a város négy hónapig állt megszállás alatt. Az osztrák fél vonakodott elfogadni a kérlelhetetlen francia követeléseket, ráadásul Napóleon a harcok kiújulásától tartott, ezért […]
Faust Ovidius katonai intendatúrai igazolványa, 1918. Forrás: Faust Ovidius hagyatéka és a Pozsonyi Városi Múzeum fényképarchívuma Főiskolai tanulmányait az első világháború alatt végezte, szakvizsgáit Bécsben tette le (történelmi és művészettörténeti tanulmányait filozófiai doktorátussal végezte), Budapesten pedig jogi doktorátussal fejezte be a levéltáros és könyvtáros szakot. Anyanyelve, a német mellett a magyar és a latin, valamint […]
Štefan Hrivňák levéltáros felidézi a védőoltások feketehimlőhöz kapcsolódó kezdeteit a mai Szlovákia területén, és ismerteti a korabeli oltási módszerek, a variolizáció és a vakcináció közötti különbséget. A vakcináció Magyarországon 220 évvel ezelőtt indult el hódító útjára. Hrivňák szól azokról a pozsonyi orvosokról, akik közreműködtek a védőoltások népszerűsítésében, és egyedülálló dokumentumokat mutat be a Pozsonyi Városi […]
A szlovák, magyar és német nyelvű paneleken régi pozsonyi családok leszármazottai, Aich Péter, Bertha Mária, Brogyányi Mihály, Holényi Gergő, Peter Janoviček, Kálmán László, Samarjay Zoltán, Monika Schweighofer és Marta Sovincová mutatja be családja történetén keresztül a város múltját és a pozsonyiak identitását. A Pozsonyi Kifli PT a kiállítást még tavaly szerette volna megrendezni, de a koronavírussal […]
Szabó Réka Magyarországiként hogy kerültél kapcsolatba Pozsonnyal? Először egyetemistaként töltöttem több időt a városban, szakmai gyakorlaton voltam a Pozsonyi Magyar Intézetben. Budapesten születtem, és csak felnőttként kezdtem el igazán megismerni Pozsonyt. Meg is döbbentett utólag, mennyire keveset tudtam róla valójában. Folyamatosan ismerkedem vele, és a Kifli ebben nagyon jó társ. Együttműködünk a kezdetektől, nyitottságuk […]
Kapucinus utca 1974-ben. Ma itt található a Legfelső Bíróság épülete. Roman Hergovits (1966) régi pozsonyi családból származik. Szülőházuk a mai szlovák parlament helyén (az egykori Vinohradská utcában) állt. Elmondása szerint a felvételeket nagybátyja, Johann Burgyel (1910–1991) készítette. Az értékes gyűjteményt Hergovits édesapja mentette meg – hazahozta Ausztriából. „Mai szemmel nézve fényképész, kora dokumentaristája és költő […]
A résztvevők így biztonságos távolságban maradhattak egymástól, mégis mindenki hallott és látott mindent. Az érdeklődőket a városunk múltjával régóta foglalkozó idegenvezető, Helena Navrátilová avatta be a pozsonyi piacok történetébe. A sétát a Jó piac képviseletében annak főszervezője, Illah van Oijen, a Pozsonyi Kifli Pt. nevében pedig elnökünk, Bolemant Éva indította el. Az üzletláncok, bevásárlóközpontok és […]